Glósz József: A rendiség alkonya. Válogatott tanulmányok (Szekszárd, 2014)
Társaság és társadalom. Adalékok a birtokos nemesség reformkori világához
A rendiség felszámolását kezdeményező liberális nemességet több, egymástól alapvetően eltérő ok motiválta. A földbirtokosok jómódú, kapitalizálódó rétege meg akart szabadulni az oltalmazó, de egyúttal kezüket megkötő rendiségtől, a jobbágyság intézménye számára inkább nyűg, mint előny volt. A felszabadítás politikai hasznán kívül a megváltás révén indulótőkét is kínált az új, polgári világhoz. A földbirtokát vesztő nemes számára létfontosságú volt, hogy az eddig gyakorolt közhatalmi jogosítványokat elválasszák a földtulajdontól, mert csak ez garantálhatta eddig gyakorolt vezető szerepének további fenntartását immár főállású tisztviselőként. A formálódó új birtokos és hivatalnok elit le akarta rázni a parasztnemességet, s kész volt bevonni a felemelkedő, vagyonosodó és képzett elemeket, valamint a felszabadítás révén elvágni az őket a jobbágysághoz kapcsoló patriarchális kötelékeket. A liberális politika konzervatív ellenfeleit nehéz helyzetbe sodorta. Rendi sérelmi politikájuk alól a reformerek nemzeti programja húzta ki a talajt, a status quo védelme a birodalmi erők népszerűtlen szövetségesévé tette őket. A két egymástól egyre távolodó politikai pólus, a nemzeti liberális és birodalmi konzervatív között őrlődve valódi program híján az elkerülhetetlenül bekövetkező változások elodázásának taktikáját képviselték.1 E politika támogatói elsősorban azok közül kerültek ki, akik úgy érezték, hogy még van veszíteni valójuk, ám semmit sem nyerhetnek a tervezett változásokkal. Ahhoz, hogy megérthessük a közös múlt, a hagyományok, az értékvilág és a jog által összekötött, társadalmi és rokoni szálak által egybekapcsolt birtokos nemesség megha- sonlását politikai, világnézeti határok mentén, nem csupán anyagi differenciálódásának másfél évszázados folyamatát kell ismernünk, hanem fel kell tárnunk e kívülről nézve homogénnek tűnő társadalom belső struktúráit, melyek életvitelének, értékrendjének, mentalitásának változása következtében a 19. század első felében ki illetve átalakultak.2 E rövid tanulmány ehhez kíván adalékokkal szolgálni a Tolna megyei és a vele rokon dunántúli középbirtokosság példáján. A volt török hódoltság birtokviszonyait a 18. században adományozás, vásárlás, illetve házasság révén szerzett jószágok formálták. Mint a legtöbb felszabadított megyében, Tolnában is az arisztokrácia dominált, az összterület mintegy 60%-át birtokolva, míg a maradékon az egyház és a köznemesség hozzávetőleg egyenlő arányban osztozott. A birtokszerző ősök uradalmai 19. századi mércével így is nagybirtoknak tekinthetők. A csupán 2000 holdas némedi mellett a kisebb jószágok: Kéty, Görbő, Györköny, Fadd, Miszla, Csibrák, Kajdacs, Gyönk területe 5000-10000 korabeli hold között mozgott, a bölcskei mintegy 15 ezer holdat tett ki, míg a legnagyobbak - Bonyhád, Paks, Tengelic, Zomba — megközelítették, vagy akár el is érték a 30 ezer holdat. A 18. században kialakult birtokviszonyok következtében a vármegye leggazdagabb köznemesi családjai a tengelici uradalmat birtokló Gindlyek, s azok leszármazottai, a Be- zerédj, Csapó, Jeszenszky családok, a Zombán, Tevelen, Kisdorogon osztozó Dőry nemzetség, a bonyhádi Perczelek, a gyönki Magyary Kossá, Hajós, Vizsolyi családok, a kaj- dacsi Sztankovánszkyak voltak. A 19. század első évtizedeire a helyzet gyökeresen megváltozott, örökösödés révén az 1 DÉNES 2001. 52-57. 2 Benda Gyula e köznemességet vertikálisan a vagyon, rendi állás, tekintély, horizontálisan a vallás, műveltség, nemzetiség, életmód alapján tagolja. BENDA 1984. 313. 82
