Glósz József: A rendiség alkonya. Válogatott tanulmányok (Szekszárd, 2014)
A nemesi hatalomgyakorlás alapjai és eszközei Magyarországon 1711-1848
a birodalom. Úgy a rövid, mint a hosszú távú érdekek a magyar nemességgel való kiegyezést diktálták, ugyanis egyedül az volt képes az országot igazgatni, mivel a birodalom rendelkezett ugyan egy nagy hadsereggel, de nem volt helyi és területi igazgatási apparátusa. Jóllehet elvileg az ország védelme a nemesség feladata lett volna, katonailag azonban nem vette fel a versenyt a Habsburgok zsoldos seregével. A közigazgatás terén sem állt ugyan a kor színvonalán, itt azonban nem kellett állnia az összehasonlitást egy hivatásos hivatalnokréteggel.6 Mindennek dacára a szabadságharc mégis kitört. A kompromisszum előnyeit ugyanis mindenekelőtt a földbirtokosok élvezték, a feszült helyzet konszolidálását - amely a lakosság többségének javát is szolgálta volna - az 1701-ben kirobbanó spanyol örökösödési háború a távoli jövőbe tolta. Aligha volt tehát véletlen, hogy a felkelést parasztok és elbocsátott katonák robbantották ki, míg a földbirtokosok csak később, habozva csatlakoztak hozzá. Ennek megfelelően a felkelésnek ambivalens jellege volt - jóllehet a szabadságról szólt, ez nem ugyanazt jelentette a földbirtokosok és a jobbágyok számára. A nemesség számára ez nem csupán az uralkodóval szembeni jogi garanciákat képezett, hanem a jobbágyság feletti uralmat is, míg a jobbágyok éppen ezt kívánták lerázni. A nemesség egy része nem is volt hajlandó a nemzeti egység érdekében engedményeket tenni a parasztságnak. Jelentős hányada a dinasztia oldalán harcolt, némelyek a katonai helyzet függvényében váltottak tábort. A háború tehát egy parasztfelkelés, egy, a központi hatalom ellen irányuló rendi felkelés és egy polgárháború bonyolult szövevénye volt, melyet a szabadságharc ernyője alatt vívtak. A katonai vereséget követően a zavaros viszonyokat újra szabályozták. Az osztályokon, rendeken átívelő összefogás programját több mint száz évre jégre tették, s a korábbi partnerek, a rendek és az uralkodóház a megkötött kompromisszum bázisán újra egymásra találtak.7 A magyar nemességnek gyakran szemére vetették, hogy az ország függetlenségét a saját érdekeinek, kiváltságai védelmének rendelte alá. Ez a szemrehányás a nemesi kiváltságok és az állami függetlenség összefüggésének téves értelmezéséről tanúskodik. A nemesi előjogoknak politikai tartalma volt, s mint ilyenek elengedhetetlen feltételei a rendi intézményeknek működésének, amiben végső fokon az a tény tükröződött, hogy a nemesség volt a magyar társadalom egyedüli politikailag cselekvőképes rétege. Egy birodalom keretében, mely több országot fogott át, s amely megkezdte kiépíteni központi szerveit, a nemzeti különállás csak a nemesség által működtetett rendi autonómia formájában volt megvalósítható. A rendek kihasználhatták a birodalmi igazgatás strukturális gyengeségét, mely a nemességet az állam kormányzásában a dinasztia számára nélkülözhetetlenné tette, s arra késztette, hogy elfogadjon egy olyan kompromisszumot, amely a dualisztikus kormányzás formájában testesült meg. Az elavult nemesi alkotmányt és hatalmi szerveit a 18. század első évtizedeiben modernizálták, s összehangolták az ország és birodalom központi szerveivel. Amit a rendek kínálni tudtak, az a messzi múltba nyúló tapasztalatuk volt a közigazgatás és az igazságszolgáltatás területén. Nem volt ugyan különösebben hatékony, ezzel szemben gyakorlatilag ingyen és vetélytársak nélkül működött. Ennek a rendi szervezetnek a gerin6 R. VÁRKONYI 1978c. 3. 7 BENDA 1976. 33. 27
