Glósz József: A rendiség alkonya. Válogatott tanulmányok (Szekszárd, 2014)
Tolna - Egy mezőváros polgárosodásának esélyei a 19. század első felében
a fizikai munkavégzés alól, életviszonyaik a szerény jómódban élő nemesség felé közelítették, s értelmiségi pályára lépve, megtették az első lépéseket az úri társadalomba való fokozatos beolvadás felé. Mivel a város lakosságának egzisztenciáját alapvetően nem a mezőgazdaság határozta meg, ezért a jobbágy, zsellér elnevezések már sem a szociális helyzet, sem a foglalkozás megjelölésére nem voltak alkalmasak. Az egyénnek a mezővárosi társadalomban elfoglalt helyét döntően az határozta meg, hogy milyen mértékben, milyen minőségben tudott bekapcsolódni a Duna biztosította lehetőségek kihasználásába. A jelzett okok miatt nehéz a vállalkozói réteg pontos definiálása, az ide tartozók körének meghatározása. Megbízható eredményt csak különféle célú, jellegű adatok összevetésével nyerhetünk. A lakásviszonyok, a jövedelemadó, az államkölcsön-jegyzések az önkéntes örökváltság elemzéséből nyerhető információk alapján mintegy hatvan családra tehető a város jómódú, polgárosodó elitje a 19. század közepén, amely 1828 óta dinamikusan gyarapodva kb. duplájára emelkedett. A második nemzedék tagjai közül pedig már számosán léptek értelmiségi pályára: tanító, pap, jegyző, orvos, jogász egyaránt került ki közülük. Az anyagi, szellemi felemelkedést az egyébként konzervatív irányítás alatt álló vármegye is nyugtázta az 1840-es években. Mentesítette a botbüntetés alól a kereskedőket, gyárosokat, bérlőket, kézműveseket, jómódú parasztokat, és fellépett a hono- ratiorok szavazati jogának érdekében is.45 Hasonló lendületes változások zajlottak a helyi társadalom alsóbb régióiban is. Az egyházi anyakönyvek adataiból nyert foglalkozás - és részben szociális szerkezeti kép sokkal urbanizáltabb települést mutat, mint az az 1828. évi összeírás alapján feltételezhető. Bár a lakosság egzisztenciája vegyes bázisú volt - azaz ugyanaz a család foglalkozhatott hagyományos földműveléssel, dohánytermesztéssel, favágással, fuvarozással, hajóvontatással stb. - a helyi viszonyokat jól ismerő lelkész besorolását elfogadva, parasztnak mindössze 20%-a minősült, és 50% fölött volt az iparosok, kereskedők, halászok, molnárok, hajósok, vendéglősök együttes száma, mig a napszámosok, szegődményesek aránya meghaladta a 20%-ot. E foglalkozási szerkezetből kiemelve a középréteg gerincét alkotó paraszti és kézműves népességet megállapítható, hogy aránya az 1830-as években még meghaladta az 50%-ot. Drámai változások a következő két évtizedben következtek be. A mezővárosi blokkhoz tartozók aránya a kézművesek számbeli növekedése ellenére 50% alá csökkent, s nem csupán a vállalkozók, hanem a napszámosok, dohánytermesztők, hajóslegények néven emlegetett réteg létszáma is a duplájára emelkedett, immáron Tolna lakosságának legnépesebb csoportját alkotva. Sorsa döntően azon múlott, milyen szerep jut a városnak a következő fél évszázad tőkés gazdasági fejlődésében.46 A mezőváros polgárosodása tehát egy összetett folyamat volt, melynek gazdasági tényezői mellett - késleltetetten, a kollektív tudat lassú átalakulása révén - társadalmi konzekvenciái is voltak, melyeket a polgári forradalom által deklarált jogegyenlőség részben szentesített, részben kiteljesített. Bár a folyamat az ország centrumában zajlott igazán látványosan, elhatolt a perifériális régiókba is. Ebben az értelemben természetesen nem értelmezhető szűkítetten, pusztán kapitalizációként, hanem a rendi társadalom 45 GLÓSZ 1992. 299-301. “GLÓSZ 1992. 302. 173
