Glósz József: A rendiség alkonya. Válogatott tanulmányok (Szekszárd, 2014)
Szekszárd a 19. század elején
tak azok, sem - mint láttuk - „mozgalmi”, sem szociális tekintetben. Éles vagyoni különbségek mutatkoztak például az alig néhány mestert, ám annál több legényt tömörítő kőműves- és ácscéh mesterei és a nagyszámú csizmadia között. Aligha véletlen, hogy a céhek mozgalmában a legradikálisabbak éppen ők voltak. Az erős differenciálódás a céheken belül is jelentkezett. Darásy János szürszabómester nem csupán több legényt foglalkoztatott, de számos mestertársát is napszámban dolgoztatta. Miután ő látta el a Tatán és Pesten beszerzett szűrposztóval a többi mestert is, hovatovább az egész céh az ő személyes vállalkozásává kezdett átalakulni. Szőlőjét napszámosokkal műveltette, s kiegészítésképpen borkereskedelemmel is foglalkozott. Ennek ellenére éppen az 1810-es évek közepére több ezer forintos adósságot felhalmozva csődbejutott. Kudarcának konkrét körülményei esetlegesek, bukása azonban az adott viszonyok között szinte törvényszerűnek tekinthető. Sem a jogi, sem a gazdasági környezet nem kedvezett a céhes ipar tőkés vállalkozássá fejlesztésének. így terelődött közös mederbe a megélhetésért napszámban szőlőt művelő, a Bácskában részes aratást vállaló, mesterségét csak az év kisebb hányadában gyakorló kézműves és a bukott vállalkozó elégedetlensége.23 Mögötte pedig ott sorakozott a közel 1000 családot kitevő, kevés szőlőt, esetleg rétet, szántót birtokló, ám a föld műveléséhez szükséges igásállatokkal, felszereléssel nem rendelkező zsellérek szervezetlen tömege, amely számára legfeljebb a felekezeti vagy etnikai hovatartozás kínált azonosulási és áttételesen artikulációs lehetőséget.24 A döntő többségében római katolikus magyar lakosságot egy-egy jelentősebb felekezeti, illetve nyelvi kisebbség egészítette ki. A kb. 1/6 résznyi reformátusok és a hasonló arányt képviselő németek két-két hellyel bírtak a tanácsban, és számarányukat meghaladó képviselettel a hatvanosságban. A két kisebbségi közösség helyzetében ezen túl azonban lényeges különbségek mutatkoztak. A felekezeti összetartozás zártabb, önfeladásra semmi készséget nem mutató közösséget eredményezett, amely számára az egyház szilárd szervezeti keretet is biztosított. Ezt a tágabb városi közösségen belüli különállást némi huzavona után a katolikus többség is tudomásul vette a városra kivetett adóterhek és a városi pénztár bevételeinek arányos elosztásával.25 A kisebbségi helyzetben élő, zárt vallási közösség kedvelt céltáblája ugyan a kitörő szociális elégedetlenségnek, Szekszárdon az Ulakovics-féle mozgalom felekezetinek induló színezete ellenére mégsem ők kerültek a demagógia kereszttüzébe. Ebben nyilván az játszott döntő szerepet, hogy a német kisebbség szociális összetételénél, vagyoni helyzeténél fogva alkalmasabb volt a bűnbak szerepére. Nem csupán arról volt szó, hogy a németek között magasabb volt az írni-olvasni tudók száma, számarányuknál lényegesen többen szerepeltek a város vagyoni elitjében; a kor gazdasági és kulturális életének egyetemesen használt nyelve a német volt, melyet minden képzett és jómódú ember második anyanyelveként használt, így válhatott a „németek” elleni küzdelem, népszerű, közérthetőjelszavává egy alapvetően szociális indíttatású mozgalomnak. Jól érzékelte az ebben rejlő veszélyt a város vezető rétege is, a németellenes hangulatkeltés elleni tiltakozást 2/3 részben magyarok - valamennyien a város „ tisztes ” polgárai - írták alá. Alátámasztja TML PP 1200 közgy. ír. 1793. júl. 27. 694/1801,605/1833. 604/1833 3:50/1715. 24 TML Ö 184. 194. 204. 213. közgy. ir. 3:40/1810. 25 SZILÁGYI 1990. 138. 184. TML MH XI. A. 1155/1856. 153
