Glósz József: A rendiség alkonya. Válogatott tanulmányok (Szekszárd, 2014)
Kölesd mezőváros az állam, a vármegye és az uradalom erőterében a késő feudális korban
ség gondviselésére bizott épületben volt konyha, ebédlő, istálló, hintószín. 1766-67-ben az elöljáróság berendezésére egy nagy asztalt, 24 db karosszéket csináltatott, s egy zöld cserépkályhát rakatott. Egy 1818-as leírás szerint a földszintes épület négy szobából, konyhából, kamrából, pincéből állt. A keleti oldalon csatlakozott hozzá az urasági magtár s két istálló a lovak és tehenek számára. Az építmény nem állt üresen, így 1776-ban partikuláris kongregációt, azaz kisgyűlést rendezett itt a megye. Istállójában ménlovakat tartottak, amelyekkel a környező községek parasztlovait kívánták nemesíteni. így nem meglepő, hogy 1778-ban komolyan felvetődött a megyeszékhely áthelyezése Kölesére, ám a döntés végül Szekszárdra esett.18 A két mezőváros között valóban sok volt a párhuzam. Mindkettő a Sárvíz partján feküdt, a Tolnai-dombság és a Mezőfold illetve a Sárköz találkozásánál. A német és magyar településterület határán terültek el, de túlnyomóan magyar volt a lakosságuk. Kölesé mellett szólt, hogy a megye középpontjában épült, s jó közlekedési adottságokkal rendelkezett, ellene, hogy lakossága protestáns volt, s lélekszáma is alacsonyabb volt, mint Szekszárdé. A döntés nyomán a megye visszavonult Köleséről, az épület az uradalom tulajdonába ment át, 1818-ban szerepel a birtok megosztásakor készült vagyonleltárban. Az elszalasztott lehetőség nyomán Kölesé egy maradt a több tucatnyi közepes nagyságú Tolna megyei település közül, amelynek boldogulása azon múlott, képes lesz-e az 1848-ban beköszöntő új, polgári korszak kínálta esélyek megragadására. A Wosinskv Mór Múzeum Évkönyve XXII. kötet Szekszárd, 2002 18 TML közgy. ir. 1:5/1771. 1:63/1771. 1:64/1774. Ö 305. 438. WMMM Néprajzi adattár 780-96. HAJDÚ 1978.203-211. 138
