Glósz József: A rendiség alkonya. Válogatott tanulmányok (Szekszárd, 2014)
Kölesd mezőváros az állam, a vármegye és az uradalom erőterében a késő feudális korban
án jelentették be a megyei közgyűlésen, hogy a szolgabírák munkájukat befejezték, elvégezték az előírt vizsgálatokat, összeállították az úrbéri tabellákat, majd az egységes normaszöveg alapján megköttettek az új úrbéri szerződések az uradalom és az egyes jobbágyfalvak között.3 Az eljárást más-más okokból, de mind a földbirtokosok, mind a jobbágyok sérelmesnek találták. A jobbágyok mozgalmát éppen a robot emelkedése váltotta ki, ám a Tolna megyében általános 52 nap, a Mercy uradalomban érvényben lévő 10 nap munkajáradék messze kevesebb volt a rendeletben előírt évi telkenkénti 104 nap gyalog- vagy 52 nap igásrobotnál. A házas zsellérek évi 18 nap, a házatlanok pedig 12 nap kézi robottal tartoztak. A jobbágyok vonakodtak a teljes, általuk használt földterületet bevallani, mivel állami terheik növekedésétől tartottak. A földbirtokosok pedig a jobbágytelek és az utána fizetendő járandóságok rögzítését vették zokon, amit egyrészt jogaik csorbításaként értelmeztek, másrészt - ha a valóságos helyzetet rögzíti - útját állhatta volna a paraszti földek elvételének, illetve a terhek további növelésének. A rendezés Kölesd esetében 35 egész 12/32 telek jobbágyföldet állapított meg, amely 133 telkes jobbágy között oszlott meg, azaz egy jobbágyra átlagosan 0,26 telek jutott. Az átlag jelentős eltéréseket takart. A 24 fő 1/8 telkes mellett a derékhadat a 88 fő 2/8 telkes alkotta, 3/8 telkes mindössze egy volt, míg a felső réteget a 20 főnyi 4/8 telkes képezte. Az úrbéresek számát 21 házas és 16 házatlan zsellér tette teljessé. Mivel a község szántóit az I. osztályba sorolták, ezért egy telekhez 22 hold tartozott. A kölesdi rétek besorolása nem volt ennyire kedvező, III. osztályúnak minősülvén 12 kaszás járt egy-egy telek után. Ezt egész telkenként egy hold beltelek egészítette ki. Kölesd úrbéri tabellájába összesen tehát 778 hold szántó és 425 kaszás rét került be. Az előzmények ismeretében talán nem meglepő, hogy az eredmény nem a valós helyzetet tükrözte, hanem egy közel egy éves, a háttérben zajló alkudozás, aggodalmak, félelmek és ügyeskedések eredménye. Az 1755-1758 között készült, belső, uradalmi célokat szolgáló összeírás még 75 telekről szól, 1767. október 4-én már csak 38 2/8-t mutatnak ki, hogy végül 35 12/32 kerüljön be a hivatalos dokumentumba. Ennek megfelelően alakul az úrbéres szántó nagysága is. Egy 1767. évi, belső felmérés szerint 1417 holdat birtokoltak a telkes jobbágyok, október 4-ére ez a mennyiség 1055 holdra csökkent, hogy végül 778 holdnál állapodjék meg. Gyakorlatilag a jobbágyok az uradalommal összejátszva a vármegye ugyancsak földbirtokos tisztségviselőinek asszisztálásával a tényleges földmennyiség felét vallották be, a másik felét ezzel kivonták az állami adózásból. Az e tekintetben fennálló érdekközösség volt az alapja az egymással szembenálló uradalom és jobbágyai cinkosságának. Ennek következtében ajobbágyok által teljesített szolgáltatások sem feleltek meg a hivatalos urbáriumban szereplőnek. Az uradalom és ajobbágyok által a hatóságok kizárásával kötött megállapodásban foglalt szántó mintegy 1050 holdat tett ki, többet a hivatalos urbáriumnál, de kevesebbet a ténylegesen birtokoltnál. Mivel a terheket arányosan az úrbéri rendeletben foglaltakhoz szabták, ez egyszersmind azt is jelentette, hogy ajobbágyok kénytelenek voltak beletörődni terheik lényeges emelkedésébe. Egy egész telek után ugyan 22 helyett 30 hold szántót kaptak, ám az érte járó igásrobot sem 52, hanem 66 nap lett. Ugyanakkor az uradalomnak Kölesden nem lévén saját kezelésű birtoka (al3 KÉRI 1999. 324-330. 128
