Miklós Zsuzsa - Vizi Márta: Ete. Egy elpusztult középkori mezőváros Tolna megyében (Szekszárd, 2013)

Az 1960-as években Mészáros Gyula, a szekszárdi múzeum akkori vezetője részletes g terepbejárásokat, valamint szondázó ásatást végzett a lelőhelyen. 1986-ban útépítéssel kapcsolatos helyszíni szemle, illetve leletmentés folyt itt: az út­tükörben a templom körüli fal két rövid szakaszát rögzítették és két melléklet nélküli sírt bontottak ki. 9 Miklós Zsuzsa 1992 óta több alkalommal végzett itt terepbejárást. A templom helyét 1995-ben találta meg: a közvetlen környezetéből kissé kiemelkedő dombon tégla- és kődarabokat, embercsont töredékeket figyelt meg. 1996 óta együtt kutatjuk a mezővárost. A jelenlegi kutatás A mezőváros kutatására komplex programot dolgoztunk ki. E szerint a lelőhelyet többféle módszerrel vizsgáltuk, vizsgáljuk a mai napig. Miklós Zsuzsa a Tolna megyei vár­kutatással kapcsolatban 1991 óta végez légi felderítéseket, készít légi fotókat. Légi felderítés közben, 1992-ben vette észre, hogy Etén - 400 m relatív magasság felett - szépen kirajzolódik a település­szerkezet. Azóta rendszeresen fotózza, videózza a lelőhelyet. A légi fotókon elénk tárul a középkori mezőváros teljes szerkezete, az utcák, házak. A főutca, amely tulajdonképpen az EK-DNy-i irányú, EK felé fokozatosan emelkedő, hosszan elnyúló domb gerincén húzódik, kb. 10 m széles, sötét csíkként jelentkezik. Az enyhén ívelt sáv a domb K-i végén, a legmagasabb résznél kettéválik és hurkot alkot. Ez feltehetően az utca kiszélesedésére, egykori térre utal. A főutca megfigyelhető hossza a hurokig kb. 360-400 m, a hurok hossza kb. 90 m, legnagyobb szélessége mintegy 70 m. Szintvonalas felmérés a légi fotókon látható foltokkal, Ete várával és a templommal (Felmérés és rajz: Egyed Endre, Réti Zsolt) WMMM Adattára 203-75.; MNM Adattára I. 25/1967; RégKut 1968, 57. 9 RégKut 1986, 93. (Gaál Attila és Szabó Géza megfigyelései) Az eddigi kutatásokat az Országos Tudományos Kutatási Alapprogram (OTKA) három pályázaton is támogatta: (T 025385, T 046157 és K 78316. számú programok). Munkánkat ezen kívül a Nemzeti Kulturális Alapprogram, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, Tolna megye Közgyűlése és a Wosinsky Mór Megyei Múzeum anyagi támogatásával végeztük. Köszönjük az MTA BTK Régészeti Intézet támogatását. A Meridián Mérnöki Kft. (Szekszárd) a geodéziai munkák és a térinformatikai feldolgozás során nyújt számunkra a kutatásaink kezdeteitől fogva segítséget.

Next

/
Oldalképek
Tartalom