Gaál Zsuzsanna: A dzsentri születése (Wosinsky Mór Múzeum, Szekszárd, 2009)
III. Kiútkeresés - 2. A passzív ellenállás másfél évtizede
Bartal, aki először az 186l-es országgyűlés vitái során keltett figyelmet, a megyei karrier helyett az országos politizálást választotta: 1865-ben a helytartótanács elnökhelyettesévé nevezték ki. I M A főszolgabírói posztokon viszont a völgységi járás kivételével, ahol Perczel Pált jelölték újra, mindenütt változás történt. Az átalakulás következtében a főszolgabírók körében újra megerősödtek a középbirtokos nemesség pozíciói, mivel négy járás élére e körből származók kerültek. Nem véletlen, hogy éppen a szekszárdi a kivétel, a megyeszékhelyet adó járás, amely tradicionálisan erős értelmiségi réteggel rendelkezett, s ahol a középbirtok aránya soha nem volt meghatározó. Kultúrtörténeti érdekesség, hogy itt Kelemen József jó nevű ügyvédre, Babits Mihály anyai nagyapjára esett a választás. Alkalmasak-e a Tolna megyei adatok általánosítható következtetések levonására? A korlátok tudatosítása mellett úgy vélem, hogy igen. A tanulságok megfogalmazásakor óvatosságra int bennünket a vizsgálatba vont személyek viszonylag szük köre, az a körülmény, hogy adataink egy megyére vonatkoznak, olyanra, amely csupán egy a lehetséges típusok közül, azzal a jól tapintható sajátossággal, hogy itt az országos átlagot meghaladó számú és birtokállományú középbirtokos nemességgel kell számolnunk a 18. század eleji újratelepülést követő időszakban. E sajátosságból következik, hogy létezik egy olyan tekintélyes vagyonnal rendelkező társadalmi elit, amely a megye vezető tisztségeit magának tartotta fenn, a bürokratizálódás lassú folyamatában pedig csupán az alsóbb posztokat engedte át mindazoknak, akik számára a megyei szolgálat már a megélhetés forrását is jelentette. Bizonyítható, hogy az elit körében hatott a Deák által megfogalmazott magatartásminta, az elvárás élő a korszak egészében, a nem megfelelés szégyellnivaló kudarc. A társadalmi beágyazottságot, a társadalmi gyakorlat érvényesülését viszont már nehéz megítélni. Lehetséges mércéje a hivatalvállalás, a megyei tisztségek betöltéséhez való viszonyulás. E tekintetben azonban nem hagyható figyelmen kívül, hogy a vizsgálatba vont posztok, ezzel az érintett személyek száma csekély, kérdés, hogy az általuk képviselt magatartásmódéi 1 mennyire a réteg egészének sajátja. A passzív ellenállás problémájának megértéséhez közelebb visz, ha szétválasztjuk a társadalmi elvárások és a gyakorlat szintjét. Ez előbbi esetben az elfogadottság egészen biztosan széles körű, a nemzeti elkötelezettségüek körében általános, a gyakorlati megvalósítás során 18 4 BARTAL, 1937. 131. p. 64
