Gaál Zsuzsanna: A dzsentri születése (Wosinsky Mór Múzeum, Szekszárd, 2009)

VI. Összegzés

dunántúli régió másik két központjának fejlődését tekintve is számottevő a lemaradása. Külön vizsgálat tárgyát képezheti, hogy ennek oka vagy következménye-e a vasútvonalak késői és alacsony szintű kiépültsége, az viszont tény, hogy a tőke érdeklődése a térség iránt rendkívül szerény maradt, a létrejövő vállalkozások közül pedig nem egy életképtelennek bizonyult, vagy a továbbfejlődés érdekében Budapestre tette át a székhelyét. A középbirtokos nemességnek a helyi ipartelepítésben játszott jelentős szerepét ennek tükrében szabad megítélnünk. Ipari beruházásokról szólva első helyen említjük Perczel Béla nevét, aki 1909-ben Bonyhádon hozott létre egy dominógyártással foglalkozó üzemet, amely rövidesen zománcáruk készítésére állt át. A gyáralapítás sikerét igazolja, hogy a fejlődés az első világháborúig töretlen, a 13 fővel induló kisüzem 1914-ben csaknem félszáz főt foglalkoztatott. Később számos válság rázta meg a gyárat, de valamennyit túlélte, alapításának századik évfordulójához közeledve még ma is működik. Perczel Béla vállalkozása a Tolna megyei nemesség körében egyedinek számított azzal, hogy egy mezőgazdaságon kívüli tevékenységre alapult, valamennyi egyéb kezdeményezés az agrártermeléshez kötődött: Perczel Géza gőzmalmot (1863), Dőry Stefánia sajtgyárat (1882) Dőry Etelka (1883) konzervgyárat alapított. A megye két legnagyobb munkáslétszámot foglalkoztató üzemének létrehozása Bezerédj Pál nevéhez fűződik. Kormánybiztosi kinevezését követően 1889-ben kezdeményezésére és vezetésével alakult meg Szekszárdon az Országos Selyemtenyésztési Felügyelőség, a selyemtenyésztés ápolása mellett célul tűzve ki a selyemipar magyarországi meghonosítását is. A Magyar Állami Királyi Selyemfonoda szekszárdi és tolnai egységei több mint 600 fővel dolgoztak. Bezerédj iparszervező tevékenysége kapcsán jellegzetességként emeljük ki, hogy a beruházások a szabadpiaci mechanizmusoktól bizonyos mértékig védett körülmények között, nem magántőkéből, hanem állami finanszírozással valósultak meg. A magyar történelemben nincs még egy olyan társadalmi réteg, amelyre annyi figyelem fordult volna, mint a dzsentrire, amelyet annyi bírálat és kritika ért volna, s mégis vonzó mintaként szolgált. Magyarázatot a jelenségre a birtokos nemesség sajátos történelmi szerepe adhat, ami azt eredményezte, hogy a közvélekedés a nemzeti függetlenség zálogát látva benne, az egyetlen nemzetfenntartó erőként tartotta számon. A reformkori teljesítménye osztályöntudatát jelentős 177