Gaál Zsuzsanna: A dzsentri születése (Wosinsky Mór Múzeum, Szekszárd, 2009)
IV. Régi-új életpályák - 2. Tisztviselők, katonák
hogy nem kevesen szorultak alantas állásokba, s az sem vitatható, hogy korábban ismeretlen nevek is megjelentek fontos posztokon, a régi nagy családok teljes kiszorulásáról azonban korszakunkban még nem beszélhetünk, ez inkább a háború utáni évek fejleménye. Elég az alispáni tisztséget betöltők névsorán végig tekinteni: Bartal György (1861), Vizsolyi Gusztáv (1865-1871), Dőry Dénes (1872-1877), Perczel Dezső (1877-1887), Simonsits Béla (1887-1895), Dőry Pál (1895-1905), Simonsits Elemér (1907-1912). Valamennyi a reformkorból is ismert középbirtokosi név. Közelebbről megvizsgálva a konkrét személyeket, a változást abban látjuk, hogy Dőry Dénes alispánságáig a posztot, nemcsak tekintéllyel, de biztos anyagi háttérrel is rendelkezők töltötték be, követve ezzel a reformkori hagyományt. Később viszont olyanok álltak a megyei igazgatás élén, akik bár jól hangzó nevet viseltek, de akik mögött már nem állt anyagi függetlenséget biztosító családi birtok. Perczel Dezső számára a nemzetség egykori hatalmas vagyonából szinte semmi nem maradt, a Simontsitsok az 1870-es évek elején vesztették el 1 000 holdas 297 bölcskei birtokukat," Dőry Pál pedig a vagyonbukott Mihály fiaként ifjú éveiben a teljes pénztelenség szorítását is megtapasztalta. A tolnai adatok tehát nem igazolják az egykori középbirtokos családok teljes kiszorulását a megyei vezető posztokról, az viszont kétségkívül érzékelhető, hogy az anyagi jómódjukat megőrző birtokosok egyre kevésbé tekintették életcéljuknak a vármegyei hivatalt. Hasonló tapasztalatokról számolt be a kortárs Buday Dezső is: „A vármegyékben ma már csak kevés helyütt van meg az a szokás, hogy a birtokos-gentry osztály is szolgál a közigazgatásban(...) a legtöbb helyütt a birtoktalan gentiy köréből kerül ki a tisztviselő osztály, sőt vannak olyan vármegyék is, amelyeknek a kormányzatában már nincsen benne a régi birtokos osztály. "~ y s A birtokosok az érdekérvényesítésnek más útját keresték, és találták meg. Személyes részvétel helyett lekötelezettjeiket küldték maguk helyett, akik részben egykori birtokostársaik, részben viszont már polgári származásúak közül kerültek ki. Ez utóbbira jó példa Pápé Gyula esete. Egy korabeli pamflet szerzőjét idézve Pápét a „Dőryek emelték fel a porból", s tették naggyá azzal, hogy az egykori falusi jegyzőt a vármegye főjegyzői székébe segítették, örök hálára 2, / Tolnamegyei Újság, 1937. jan. 20. 29 8 Idézi Nagy, 1981. 154. p. 103
