Gaál Attila (szerk.): A bölcskei kikötőerőd : Római kori feliratok és leletek a Dunából (Szekszárd, 2009)

Mráv Zsolt: A Valeria ripensis provincia határán létesített későrómai kikötőerődök keltezéséhez

4. Az OFARN csoport téglabélyegein szereplő Bono(sus) és Ursicinus magisterek azonos személyek lennének a hasonló nevű magister equitumokkal: Flavius Bonosusszal (magisler equitum Kr.u. 347 május 11-től) és Ursicinusszal (magister equitum majd peditum Kr.u. 349-360 között). Mindezekre az érvekre építve Soproni S. szerint az OF ARN csoport bélyegei nem I. Valentinianus koriak, hanem 11. Constantius idejében, Kr.u. 347-360 között készültek. A valeriai kikötőerődök mindegyike és az akkor még kutatatlan gödi objektum - a területükön nagyszámban előkerült OF ARN bélyegek alapján - szerinte szintén II. Constantius koriak lennének. A katonai építkezéseket a történeti események alapján Soproni S. Kr.u. 358-359/60-ra keltezi 2'. Véleményének nem mondott ellent az idáig rendelkezésünkre álló egyetlen konkrét régészeti keltező adat sem 2 4. Intercisában 1980-ban ugyanis egy Kr.u. 351/354 után épített épületsorból [OFARNMAXJENTIA VINDVIND bélyeg került elő. Ez a rétegtani megfigyelés egy II. Constantius uralkodásának végére, I. Valentinianus korára történő keltezést tesz lehetővé 2 5. Soproni S.-nak a Duna-kanyar késő római védelmi rendszeréről 1978-ban megírt könyve óta azonban - a tágabb időszakot behatároló intercisai stratigráfiai megfigyelésen kívül - egyetlen történeti érv sem maradt az OFARN csoport téglabélyegeinek és ez által a valeriai kikötőerődöknek II. Constantius korára való keltezése mellett. 1. A verőcei kikötőerődben feltárt két, közvetlen egymás alatt levő padlószint nem jelenti feltétlenül az erőd II. Constantius-kori építését. Különösen, ha figyelembe vesszük a kikötőerőd Paulovics I. által hangsúlyozott rövid használatát 2 6 és az előkerült nagyszámú 1. Valentinianus-kori téglabélyeget 2 7. A Dunakeszi kikötőerőd D-i saroktornyában is két padlószintet találtunk (a szerző 2002-ben zajlott leletmentése), az alapfalba azonban I. Valentinianus-kori bélyeges tégla ([LEGXGMAG SATJVRNINVS) volt beépítve (ld. még alább). 2. A kvád királyság területén a korábban egyöntetűen háborús konfliktus során, katonai célból épült létesítményeknek, táboroknak tartott épületeket (például: Oberleis, Stillfried, Stupava, Milanovce, Cifer­Pác) 2 8 — erődítetlenségük, stratégiailag kedvezőtlen fekvésük és római kényelmi berendezésekkel való ellátottságuk miatt - újabban T. Kölnik elsősorban Róma barát germán előkelők rezidenciájaként értelmezte, amelyet állami segítséggel béke idején, római-germán együttműködés keretében hoztak létre- '. A késő római OFARN csoport bélyeges tégláinak jelenléte ezekben a rezidenciákban Ammianus Marcellinus eddig figyelmen kívül hagyott szöveghelye alapján értelmezhető. Eszerint I. Valentinianus felháborodottan felhívta a figyelmét a brigetiói audiencián megjelenő kvád követeknek, hogy hálátlanul megfeledkeznek a beneficiumckxó\ („ ... ut beneficiorum immemorem et ingratam." Amin. Marc. XXX 6. 3). E jótétemények közé sorolhatók többek között a kvád fejedelmi rezidenciákban kimutatható, római 2 3 SOPRONI 1978, 185-187; eredményeit átvette: UBL 1979, 108, 1 15, 121; VLSY 1989, 76-77; KÖLNIK 1994, 361 ; BERTÓK 1997, 168; VISY 2000. 115. 2 4 SOPRONI 1986,190; SOPRONI 1990,134. 2 5 LÖRINCZ 1985,231-232. 2 6 PAULOVICS 1934,161. 2 7 LÖRINCZ 1999,59-60. 2 8 NOWOTNY 1918, 37-38; MITSCHA-MÄRHEIM - NISCHER-FALKENHOF 1931; ONDROUCH 1938, 16, 26; ALFÖLDI 1942, 684; GOESSLER 1963, 643-644; SWOBODA 1964,75; SWOBODA 1965. 19-20. 2 9 KÖLNIK 1994,359,362; KÖLNIK 1997,417. 56

Next

/
Oldalképek
Tartalom