Gaál Attila (szerk.): A bölcskei kikötőerőd : Római kori feliratok és leletek a Dunából (Szekszárd, 2009)

Tóth István: Pannónia ünnepe: III idus iunias

hogy ő volt az, aki V KAL AUGUST ,,duxil collegium in ambidativis", eme hosszan elhúzódó nyár-ünnepi ciklus záróeseményére vonatkozik. Szólnunk kell még egy mozzanatról. A nyári napforduló ünnepe értelemszerűen a fény, a fényt árasztó, mindent megtisztító tűz ünnepe is. Az esztendő legrövidebb és ezért legvilágosabb - éjszakája minden korban és minden népnél különleges eseménynek számított. Tűzzel, a tűz megszentelésévcl, fénnyel ünnepelték. Az egész éjszaka égő fény az ókor technikai feltételei mellett költséges, munkát, törődést igénylő ünnepi esemény volt. Ezért lehetett érdemes a 233. júniusában keltezett feliraton megörökíteni, hogy aznap éjjel fényben úszott a hegy és a város, az ünneplő Aquincum valóban colonia splendidissima volt! 4.4. Az ünnep nagy eseményei mellett nyilvánvalóan nagyszámú mellékes mozzanat is lezajlott. Ezek megismerését a ma rendelkezésre álló források alapján nem is remélhetjük. Utalunk rá viszont, hogy a nyár közepi ünnepnek ősidőktől fogva kísérő rítusa volt a tüzes kerék gurítása. Erre mindkét Duna-parti hegy helyzete ideálisan alkalmas volt. Tény, hogy egész Pannoniából jól ismert a kelta „kerekes isten" (Taranis) alakja, Aquincumi példáját is idézhetjük. Az ünneptől elszakíthatatlan szerelmi varázslásra, fiatalok párosítására utaló jelek közül érdemes megemlíteni az ún. gellérthegyi igaveretet, amely - germaniai analógia alapján - a hegyen gyakorolt anyaistennő-kuituszhoz kapcsolódott. Ide vonható a Gellérthegyről származó nagyméretű M(agna) D(eum) M(ater) felirat is, amely formaadása alapján akár egy templom építési-alapítási táblája is lehetne, a hegy azonban, mint lelőhely, talán inkább egy Kybelének szentelt barlangnak adhatott otthont. Ez a lehetőség megerősíti NAGY TIBOR 1942-es sejtését, miszerint a Gellérthegy az eraviscus törzs „Möns Vaticanus"-a lehetett a római korban. A tábla felszínének nagyobbik részén pedig talán azért nincs bevésett, végleges felirat, mert ezt a felületet minden évben új - az abban az esztendőben aktuális - párok felfestett neveivel töltötték meg. Nyilvánvalóan nem találjuk nyomát a természeti tárgyak kultuszának, jóllehet a nyári tűz-ünnepének mindenütt szerves része volt a sziklák, fák. virágzó gyógynövények kultikus, vagy liturgikus felhasználása. Utalásképpen érdemes megemlíteni, hogy a Gellérthegy sziklagyepe nyilvánvalóan ideális termőhelye volt a Verbena officinalis-nak (vasfű), amely a kelta hitvilág különleges szerepű gyógyfüve volt és amely - nyárközepi virágzása miatt - kiemelt szerepet játszott a nyári napfordulóhoz kapcsolódó szertartásokban. Ugyanígy nem hagyott nyomot az állatok termékenységét elősegítő közösségi rítus sem, azért bizonyosak lehetünk abban, hogy a fejlett állattartással rendelkező eraviscusok gyakorolták azt. Az adatok hiányát csak kismértékben csökkenti, hogy az imént említett kultikus tárgyként is felfogható bronz igaveret ilyen összefüggésben is jól értelmezhető lehet. A tűz- és a füst, tisztító, gyógyító hatásához fűződő, szerteágazó hiedelmek is részei kellett, hogy legyenek a június 11-i ünnepnek mindkét tartományi székhelyen. A nyári éjszaka tűzfényei és a Duna partján végighúzódó füstcsíkok az egész évre kiható megtisztulás, a lustratio, az incolumitas megőrzése élményét adta két törzsi civitas és a két római város lakóinak, hogy az a nap „az fény, az ünnep, az vigasság legyen". (SHAKESPEARE: Szentivánéji álom 1, 19.) 427