Gaál Attila (szerk.): A bölcskei kikötőerőd : Római kori feliratok és leletek a Dunából (Szekszárd, 2009)
Gaál Attila: A bölcskei kikötőerőd kutatástörténete
A kövek helyének pontos bemérésére a körülmények miatt egyszerűen nem volt lehetőségünk. A vízen nincsenek tájékozódási pontok. A vízszint állandó változása, a bázis állandó ingó mozgása miatt a parti 22 ' viszonyítási pontok sem használhatók." így maradt a vázlatok készítése, ami azután a helyszín fokozatos megismerésével együtt egy - jóllehet elnagyolt - lelőhelykép kialakítását tették lehetővé. Ennek pontosítására természetesen ha csak módunk volt rá megkíséreltük a hagyományos mérőszalagos mérések elvégzését is, sőt kísérlet történ a műszeres bemérésre is. Ezek a munkálatok csak igen alacsony vízállás mellett folyhattak, amikor valamennyire biztonságosan megállhattunk a rommező felszínén. De még az ilyen alkalmakkor is be kellett tartani a biztonságos távolságot a merülőbázistól. Használhatóságuk kérdésére még visszatérek. 1987 és 1992 között a fenti módszerrel többszörösen átfésültük, átkutattuk a rommező teljes területét és kiemeltünk minden olyan megmunkált követ és bélyeges római téglát, amely vagy a mederfenék felszínén feküdt, vagy a fövényből valamennyire is kilátszott. 2 . Lassan körvonalazódott egy nagyjából téglalap alaprajzú építmény, mely E-D irányban helyezkedik el, csaknem a mai Duna-meder közepén. Ennek keleti hosszanti oldalfala helyenként még több méter magasságban áll, de több helyen széles falhiányok szakítják meg. A kb. 1,5-1-7 m széles falak egy része kidőlt és fekve alkot egy még összefüggő szilárd felszínt. 2 4 Ezen a szakaszon a falakon, és sokszor a nagyobb köveken is jól felismerhető volt a többszöri robbantás, illetve bombázás okozta sérülés. A téglákból és kövekből vegyesen rakott falakból több méter átmérőjű darabok szakadtak le és kerültek sokszor jelentős távolságra eredeti helyüktől. A keleti fal egy kiszakadt, oszlopszerű téglafal-szakasza például mintegy 45 fokos szögben megdőlt déli irányba. Az alatta dolgozó búvár az erős sodrás és a rohanó víz hangja miatt állandóan úgy érezte. Hogy a falszakasz éppen akkor dől tovább. A megmunkált kövek száma a kutatás végére meghaladta a félszázat. A nagy- és közepes méretű mészkő, illetve márvány kőfaragványok többsége különböző szentélyekből származó oltárkő, de akad közöttük néhány síroltár is. Közös jellemzőjük, hogy valamennyi a mai Bölcskétől északra lévő, dunamenti római településekről származik. Többségük párkányzatát, vagy annak egy részét eltávolították, tehát falbaépíthetővé tették őket. Éppen ezért már a feltárás során feltűnő volt számunkra, hogy habarcsnyom egyik nagyméretű kövön sem volt megfigyelhető. (17. kép 1-2.) A megközelítően 80 m hosszú és 60 m széles erődítmény délnyugati sarkánál és nagyjából a nyugati fal középrészénél sokasodott meg a megmunkált kövek száma, míg a keleti fal mellől szinte egyetlen ép oltárkő sem került elő. A délnyugati sarok (talán a saroktorony?) építéséhez szinte kivétel nélkül a már korábban említett Teutanus tiszteletére emelt oltárok köveit használták fel. A más római településekről ide került kövek többségükben a nyugati fal közép-, illetve északi részénél, az általunk platóknak nevezett sík részeken kerültek elő. " A közelmúltban TÓTH J. ATTILA vezetésével ugyanitt végzett szonáros méréseink bebizonyították, hogy a mai technikával már az egyes kövek helye is pontosan rögzíthető. A műholdas helymeghatározás segítségével azután visszakereshetők a bemért és rögzített objektumok. : ' Már az 1987 őszén végzett kutatás során találtunk az egyik fekvő oltárkő felszínén egy későbronzkori bronzsarlót. Ezt a Daru I. kanalából visszahulló sódénál oda került tárgyat akár véletlen leletnek is tekinthetnénk. Ám a kutatás során nagy számban kerültek elő mind korábbi, mind pedig későbbi korok leletei, melyek ismertetésére a későbbiekben és a katalógus részben is visszatérek. 1 Az egyik általunk kiemelt. - valószínűleg a robbantások hatására - kidőlt faldarab egyik végződése befejezett, habarccsal borított, ívesen domború kialakítású volt. Az első elképelésektől eltérően azonban ez nem a felső falkorona épen maradt részlete, hanem az íves aljú alapozási árok lenyomata. A már akkor is nyilván vizenyős homokban a falak alapozását úgy készítették, hogy a kiásott árkot előbb habarccsal töltötték meg. majd abba kő- és tégladarabokat dobáltak. Megkötés után ezen emelték tovább a falat. 33
