Gaál Attila (szerk.): Wosinsky Mór „...a jeles pap, a kitűnő férfiú, a nagy tudós...” 1854-1907 (Szekszárd, 2005)

Torma István: Wosinsky Mór bronzkori és vaskori kutatásai

&° 87 <^ úgy vélte, hogy a Duna árteréből kiemelkedő alacsony magaslaton megtelepedők a szárazulaton építették fel cölöpházaikat, amelyeket időnként elöntött az árvíz. A hamuból, faszénből, átégett paticsból és leletekből álló kultúrrétegeket a fölöttük állott cölöplakások tűzhelyeinek lekotort szemétdombjaként értelmezte. Sekély vízre épített cölöpházakat ábrázol a szekszárdi Jaj-domb látképén. (3. kép) Az elmúlt száz évben végzett számos ásatás eredményeként ma már egyértelmű, hogy hazánkban sem az újkőkorban sem a bronzkorban nem voltak vízen vagy víz közelében cölöpökre emelt házak. A kivétel nélkül szárazföldön elhelyezkedő telepeken a házakat közvedenül a föld felszínére építették. A földbe ásott faoszlopok közét vesszőfonattal töltötték ki, ezeket sárral tapasztották be. A nyeregtető szelemengerendáját hasonló oszlopok tartották. A nádvagy szalmatetős házak gyakran leégtek, rendszerint ugyanazon a helyen újították meg őket. Az elegyengetett maradványokból és a mindennapi élet során felgyülemlett hulladékból alakultak ki az évszázadok során a több méter magas települési halmok (a régészetben használt idegen kifejezéssel tellek). Wosinsky Mór ásatási beszámolója alapján megállapítható, hogy ilyen többrétegű település volt a gerjeni is. A nagyszámú kerámiát a bronzok hiánya miatt a kőkor végére vagy a bronzkor elejére keltezi. A mai kutatás a bronzkor középső szakaszába sorolja a telepet. A legjellemzőbb bronzkori kerámiának a mészbetétes edényeket tartotta, amelyek nálunk [a Dunántúlon] fordulnak elő a legnagyobb számban. Éppen ezért az 1870-es években a pannon őslakosok készítményeinek tartották őket. Wosinsky rámutat az elnevezés helytelenségére, mert az ilyen kerámiának a készítése már a bronzkor végén megszűnt. Érdekes, hogy a 20. század első felében újra feléledt a pannon elnevezés (délpannon, illetve északpannon mészbetétes kultúra), de ekkor már nem etnikai, hanem csak földrajzi értelemben használták. Később a dunántúli mészbetétes edények művelődése elnevezés vált általánossá. Változatos díszítésüket úgy állították elő, hogy a pontokból, körökből, rövidebb-hosszabb keskenyebb vagy szélesebb vonalakból, háromszögekből és egyéb elemekből, valamint a különféle elemek kombinációjából álló minták 3. kép: A szekszárdi Jaj-domb: cölöpházak, halotthamvasztás és válogatott bronzkori leletek (Wosinsky 1896. I. 207. - részlet.)