Gaál Attila (szerk.): Wosinsky Mór „...a jeles pap, a kitűnő férfiú, a nagy tudós...” 1854-1907 (Szekszárd, 2005)

Zalai-Gaál István: A praehistoricus korszak rideg köde (Wosinsky Mór neolitkutatásainak mai aktualitásai)

*y 55 *^° Wosinsky eleinte osztotta H. Schliemann azon véleményét, mely szerint ezeket az edényeket füstölésre használták, „legnagyobb valószínűség szerint faégetésre szánt világító állványok, vagy jobban mondva lámpák voltak"?

6 De „a lengyeli leletek késői folyamában megingott e nézetem. Találtam ugyanis olyan példányokat is, melyeken nemcsak, mint rendesen, a talpcső, hanem a tálnak belső fele is csinos festést mutatott... Egy másik alkalommal egy másik példánynak épen maradt tányérjában állati csontokat találtam, melyek a% égésnek legcsekélyebb nyomait sem mutatták". Ezekből levonja a máig érvényes következtetést: „ha tehát, mint "Lengyelen állati csontokat, vagy Egyiptomban terményeket találunk az edényeken s ha ezek leginkább csak halottak mellett fordulnak elő, úgy ez^ edények tartalma, a termények vagy húsnemüek, vagy a halott mellé adott közönséges útravaló eledelek, vagy pedig áldozatok. De Lengyelen a halott mellett levő számos közönséges edény tartalmazna az^ egykori útravaló eledelt csontokban és megszenesedett magvakban, tehát ezen a többi edényekétől eltérő alakú állvány csak a halotti szertartásnál hozptt áldozatokat tartalmazhatta... ",

88 S végül „azt hiszem: hogy nem halotti lámpák voltak ezek, hanem valószínűbben a halotti szertartásnál, az^ istenség kiengesztelésére szánt áldozatokat tartalmazó edények. '

w E sorokhoz sokkal többet ma sem tehetünk hozzá.

90 A neolitikus sírok kronológiai helyzetének meghatározásában az edényformák mellett az edénydíszítésnek is nagy jelentősége van. A különböző díszítési technikák és a mintakincs mindemellett utalhatnak az egyazon sírcsoportban, temetőben eltemetett személyek közötti rokonsági kapcsolatokra, közösségen belüli és közösségek közötti viszonyokra is, amennyiben az edénydíszítés az őskori kommunikáció egyik formája volt.

91 A lengyeli sánc neolitikus lakóinak edénydíszítési technikáját és motívumait következőképpen jellemzi Wosinsky: ,^4 mi az^ edényfestésnek színeit illeti, ezek ... kizárólag csak élénk vörös, barnavörös és ritkán sárga színekből állanak; tehát összes festékkészjetöket csakis azon színek képezték, melyeket készen, termő-alakban, a sárga okker- és vasoxidban mindenhol feltaláltak"?

1 Továbbá, „... a díszítésnek motívumai concentrikus körök és félkörök, valamint fekvő s egymásba kapaszkodó „~

M alakból (laufender Hund) állnak. Sárga festéket apró darabokban, valamint a festék őrlésére szánt köveket vastag lemezekben tapadva, már több ízben találtam, de eleintén színét vesztett vasoxydnak tartottam csak azt. Az egyik gombaalakú talpcsöves tálon azonban tisztán kivehető, a mint a vörös szín mellett alkalmaztatott. A legcsekélyebb dörzsölés vagy kefélésre lemállik s ez^ az oka, hogy nem constatálhattam alkalmazását annyiszor, mint a vörös színét, mely sokkal erősebben tapad az^ edényre.'**

1 A későbbi kutatások is azt bizonyítják, hogy — ellentétben a lengyeli kultúra északi lelőhelyeivel — a Dél-Dunántúlon leginkább e két színt használták edényfestésre, a kronológiai szempontból is fontos pasztózus fehér festés előfordulása rendkívül ritka.

94 86 WOSINSKY 1886, 110; 1896,

1, 130-133. 87 Pl. a 96. kettős temetkezés egyik csontvázának arcrésze előtti edényke „tele volt elszenesedett vastag s^emű bújával" (WOSINSKY 1888-1890, II. 50). 88 WOSINSKY 1891a, 216-217; 1896,

1, 132. 89 WOSINSKY 1889c, 333. 90 A kérdéssel legutóbb Makkay János foglalkozott részletesen (2004, 20-21). 91 BIEHL - GLESER 2003; ZEEB-LANZ 2003. 92 WOSINSKY 1896,

1, 134. 93 WOSINSKY 1889c, 332. 94 ZALAI-GAÁL 2001a, 262.