Gaál Attila (szerk.): Wosinsky Mór „...a jeles pap, a kitűnő férfiú, a nagy tudós...” 1854-1907 (Szekszárd, 2005)
Balázs Kovács Sándor: Wosinsky Mór néprajzi gyűjtő és feldolgozó tevékenysége
•^162 &• Parrag József és Kovács Dávid szekszárdi polgárok arcfotói. Egy előadásában — fonográfos népdalgyűjtésének tapasztalatait összegezve — a fénykép, mint a leghitelesebb néprajzi dokumentum kivételes fontosságára múzeológiai szempontból is felhívta a figyelmet. Vikár Béla kezdeményezése mellett jószerével senki sem emlegeti , hogy Wosinsky szorgalmazására már 1899-ben fonográfot 43 vásároltak a szekszárdi múzeum számára, s ezzel párhuzamosan „a magyar és német régi népköltészet termékeinek megmentése érdekében" felhívást intéztek a tanítókhoz: írják össze a szövegeket, a múzeum pedig fonográfra veszi a dallamokat. 46 A tanítókhoz intézett felhívás nem keltett nagy visszhangot, Bocskár Ferenc őcsényi tanító viszont egymaga 259 dalszöveget küldött be. 47 (Ezek egy részét Kovách Aladár később közölte. 48 ) Ennek megfelelően a 44 Kivétel: KOSA 2001. 146. 45 A hivatalos jelentés szerint 1904-ben és 1906-ban is 38 beénekelt fonográfhengert tartottak nyilván a szekszárdi gyűjteményben. 46 A vásárlás terve: Tolnavármegye 1899. augusztus 13., hír a megvásárlásról: Tolnavármegye 1899. november 19. 47 Bocskár Ferenc (1869-1917) Nagykörösön született, a református tanítóképző elvégzése után az 1890-es évek elején Öcsénybe került kántortanítónak. Itt nősült, elvette egy őcsényi kisbirtokos molnár leányát, Gyenizse Zsófiát. Három gyermeke született, két fiú és egy leány. Nem csak népdalok gyűjtésével foglalkozott, hanem a nevéhez fűződik a sárközi leányrajzok műfajának kialakítása is. Az osztatlan kisiskolákban az az osztály, amelyikkel éppen nem tudott foglalkozni a tanító, olyan feladatokat kapott, amelyeket önállóan meg lehetet oldani, ezek nagy része különféle rajzos foglalkozás volt. így az őcsényi és alsónyéki leányok egymásnak ajándékozható, névre szóló rajzokat készítettek. Ez a népművészeti ág csak azokban a falvakban honosodott meg, amelyekben Bocskár Ferenc tanított. Ocsényben, Alsónyéken - utóbbi településen 1903. augusztus másodikától tanított egészen haláláig, 1917. április ötödikéig. (Ekkor hunyt el 47 évesen tüdőbajban.) Népművelő munkája mellett halotti búcsúztató verseket is írt, ez a műfaj a református vallású lakosságnál nem volt általános. Ezek a versek középszerű költői tehetségről árulkodnak. — BOCSKÁR 1909. - Egy sárközi kiránduló útról írta egy Budapestről érkezett újságíró: „Ahogy végigjártuk falttrél-falura, Decsen, Ocsényben és a Sárköz többi kedves helyén, sok tanulságosat hallottam Acs tanár úrtól, Mert őismeri a falu életét, a nép életmódját, művészetét, vágyait és törekvéseit, sióval bennük él. Há^ról-há^ra jártam, láttam foglalatosságaikat és művészetüket és csak így értettem én is meg mit jelent a gyermekek művészete. A gyermekeké, úgy mondtam, pedig helyesebben úgy kellett volna mondanom, a kis leányoké, mert bármily szokatlannak tűnik is, a fiuk még csak rajzplni sem kísérelnek meg. Csodálkoztam ezen, de Acs tanár úr felvilágosított, hogy ennek természetes magyarázata abban keresendő, hogy a Sárközt gyakran elöntötte a Duna és akkor
