Horler Miklós: A simontornyai vár (Szekszárd, 1987)

még lényegében őrizte reneszánsz kori szépségének vonásait. A török megszállás alatt a régi birtokosok fenntartották jogaikat egykori birtokukra, s ahol lehetett, az adót is beszedték, és a birtokjogi változásokat leadminisztrálták. Ez idő alatt örökösödés vagy királyi adományozás révén többször is változott a vár tulajdonosa. Simontornya a kuruc korban és a vár pusztulása A török hódoltság után 1702 és 1704 között nagyszabású átalakításokkal a vár reneszánsz állapotát teljesen megváltoztatták és a korszerű haditechnikának megfelelő erődítménnyé építették át. Erősítésül falvastagításokat végeztek, a keleti szárny elé harántfalat építettek, ágyúlőréseket, ágyúpadokat alakítottak ki. Az udvari reneszánsz loggiát, ajtókereteket, kandallókat kibontva, meszet égettek belőlük, így a vár teljesen elvesztette egykori arculatát és a reneszánsz állapotból a puszta falakon kívül úgyszólván semmi nem maradt. Az így megerősített vár a Rákóczi-szabadságharc küzdelmeinek egyik fontos támaszpontja volt. Több évi ellenállás után 1709 augusztusában az osztrákok nehéz ostrom után elfoglalták, és védőit kivégezték, illetve bebörtönözték. Osztrák, majd olasz csapatok tartották megszállva 1717-ig. Ekkor a vár katonai jellege megszűnt, és új tulajdonosa, a Styrum Limburg család vette birtokába. 1764-ben a régi várkastélyból kiköltöztek, és uradalmi magtárnak használták fel. A palotaszárny és az öregtorony belsejét gabonatárolás céljára alkalmas fafödémekkel osztották meg, és a homlokzati nyílásokat jellegzetes XVIII. századi magtárablakokká alakították át. A Styrum Limburg család kihalása után Simontornya egy időre az Esterházyak birtokába került, majd 1820-tól az 1860-as évekig a bécsi eredetű Sina bankárcsalád gazdálkodott a vár körüli birtokon, akiktől a gróf Wimpffen család örökölte. Az 1930-as 6 Az északi zárt erkély konzoljai - Die Konsolen des nördlichen Eckers