Gaál Attila (szerk.): Tolna megye évszázadai a régészet tükrében. Válogatás az elmúlt tíz év ásatási anyagából (Szekszárd, 2001)

I. szekszárdi Duna-hídhoz vezető S-ö gyorsforgalmi út feltárásai és más leletmentések - Bondár Mária: Késő rézkor – badeni kultúra (4–5. tábla)

temetőben megfigyelhető volt a sírkőállítás szokása is. A temetőkben nemcsak emberi tetemeket, hanem tárgyakat és állatokat is eltemettek. A szarvasmarhát különleges tisztelet övezte, amelyet az is bizonyít, hogy nem ritkán telepeken vagy temetkezési helyen gazdájával vagy akár önmagában, külön sírba is eltemették. Kerültek elő emberi maradványok nélkül, önálló sírban eltemetett edények és kocsimodellek is. A badeni kultúra kapcsolatai dél felé, Anatólia és az egykori Mezopotámia területéig követhetők nyomon a leletek segítségével, (kocsi, ember alakú urnák, idolok, szöszös edények stb.). Mintegy 500 éves élettartama (Kr. e. 3500-3000) békés fejlődést tükröz. Nagyobb csaták régészeti nyomai (fegyverek, sok és nagy sírszámú temető, erődített telepek, felhalmozott és elrejtett értékek) nem kerülnek elő az ásatásokon. Népessége kiterjedt kereskedelmi és emberi kapcsolatokkal élte mindennapjait. Tolna megyében e félévezredes élet csaknem minden fázisa nyomon követhető a megtalált leletek segítségével. A badeni kultúra békés fejlődése az új korszak, a korai bronzkor nyitányát jelentő gazdasági és kisebb migrációs tényezőknek köszönhetően ért véget. A nagy területen egységes arculatú népesség tárgyi kultúrájának helyébe, kis földrajzi régiókra tagozódó kultúrák léptek, melyek tárgyai és szellemi élete a Kárpát-medencébe több irányból érkező csoportok beszivárgásával lett egyre sokszínűbb. A badeni kultúrát lezáró egyik ilyen hullám a névadó lelőhelyről elnevezett kostolaci kultúra volt, amely a badenitől eltérő életmóddal és fazekassággal jelent meg a Kárpát-medencében. A késő badeni kultúra telepein talált, de azoktól elkülönült gödrökből újfajta kerámia került elő: az újonnan érkezők jellegzetes, sakktáblamintába rendezett, bepontozott díszítésű edényei, amelyeket összetört kagylóhéjból nyert fehér porfestékkel (inkrusztációval) díszítettek (Aparhant). Kárpát-medencei telepeik rövid ideig használt, néhány gödörből álló, időszakos telepek voltak, alkalmi szállásaik csőszkunyhószerű építmények lehettek. Temetkezési szokásaikat tekintve a kultúra egész elterjedési területén (a mai Ausztria, Magyarország, Szlovákia, Románia, Bulgária és a volt Jugoszlávia) a hamvasztás volt jellemző, néhány helyen azonban még csontvázas eltemetés is előfordult. Rövid Kárpát-medencei megtelepedésüket a korai bronzkor különböző népcsoportjai követték, átalakítva a térség gazdasági, egyszersmind kulturális arculatát. 23