Gaál Zsuzsanna: Megelevenedett képek: Egy kisváros a századfordulón (Szekszárd, 1996)

hanem ellenállóbb alanyokra oltották a hagyományos fajtákat. A vörösborszőlőnél a bikavér helyett a kadar­ka került túlsúlyba. A termésmennyiség megtöbbszö­röződött, de ez nemcsak az új fajtáknak, hanem a mű­velési mód megváltoztatásának is köszönhető. Elter­jedt a sortartó és karós művelés, kiszorult a szőlőből a kukorica, és a gyümölcsfák száma is csökkent. Rend­szeressé vált a kapálás, trágyázás és permetezés. Az új művelés új eszközöket is kívánt, amelyeknek egy részét a présház enteriőrben mutatjuk be. Az oltás megtanu­lásával terjedt el a kacorkés használata, az ekekapa és tolókapa használatát a soros művelés tette lehetővé. A szénkénegező gépek lassan használaton kívül kerül­tek, de a permetezés állandó feladattá lett, s a szi­vattyús háti permetezőgép általános munkaeszközzé vált. A nagyobb termés más borkezelési eljárásokat kí­vánt: a lassú taposás helyett darálókat használtak, megjelentek a vasprések. Kialakult a kádban forralás technikája is, de a többség még a többszöri fejtés ősi módszerét folytatta. A tanyaszobát a lakásból kikerült bútorokkal, kiselej­tezettedényekkel, poharakkal, régi családi képekkel ren­dezték be. (29) A házilag készült asztal, székek mellett kaszli áll, rajta borosüveg, kulacs, bujtókés. A város központján túl, a Felsővárosban, elkülönült negyedben éltek a reformátusok. (30) A fölsővárosi re­formátusok őslakosoknak tartották magukat, a kálvi­nizmust magyar vallásnak, s a kálvinistákat magyar­nak. Etnikai tudatuk elválasztotta őket a németes mű­veltségű kézművesektől is. Az ipart, szemben a gazdál­kodással, negatívan ítélték meg. A társadalmi mobili­tásnál az iparosi-kispolgári lépcsőfokot átlépve a kö­29

Next

/
Oldalképek
Tartalom