Wosinsky Mór: Keleti utam emlékei (Szekszárd, 1888)

sem fütyöléssel nem igen tudta a coupékba csalni az utasokat. Utunk tovább is csupa egyhangú, gazdag termésű, többnyire ezukornád-, pamutnövény- és rizszsel bevetett síkságon vezetett, melynek nagy része a Nil áradása következtében már viz alatt állott, ugy, hogy átláthatlan tengert képezett az áradás. Miként alföldünkön egyes facsoportok csárdát vagy tanyát jeleznek: ugy e vizboritotta síkságon az elszórtan jelentkező pálmák koronái községeknek előhírnökei. A községek mesterséges csekély halmokon emelkednek, de azt hiszem, nagyon fölösleges ez óvintézkedés, mert hisz e nyomorult népnek sárkunyhóiban nincs mit óvni az árviz ellen. Kafr-el-Zejat állomásnál a Nílusnak nagy Eosettei ágát értük el, hol szép nagy vasúti hid köti a két partot össze. Itt már nem nyalánkságokat, hanem a vacsora-időhöz mérten kompaktabb ételeket, t. i. keményre főzött tojást és sült galambokat kínálgattak laktopán arezbőrü s mindamellett mégis elfátyolozott néger leányok. Ezekre még fátyolt pazarolni, legalább a nii véleményünk szerint, a lehető legnagyobb luxus. Nemsokára ismét egy nagyobb typicus helyet, Tanta városát értük. Alighogy megállt vonatunk, sorra minden coupé előtt, európai házalóinknál megszokott harsány hangon ..heisse Würstel, frisches Bier!" szavak hangzottak. Hogy minő leirhatlan örömet és lelkesedóst okozott a „frisches Bier", azt csak az képes megérteni, a ki már igazi afrikai hőségben több órán