Wosinsky Mór: Keleti utam emlékei (Szekszárd, 1888)
a teljesen hiábavaló czivódás helyett csakhamar bele nyugodtam sorsomba s egy esak 24 ágygyal berendezett kisebb ebédlőben foglaltam el egy felső emeleti helyet, hol csak én fenyegethettem tengeri betegséggel az alattam levő szomszédomat, de magam legalább hasonló veszély ellen biztosítva, voltam. Soká tartott, mig kiki meglelte s elhelyezte holmiját s mig e podgyászszal megrakott szoba ismét ebédlő-képessé lett, hol a vacsora alatt már csillapodott kedélylyel s békülékenyebb tónusban folytattuk az ismerkedést. Vacsora után mind a három közös teremből a födélzetén gyűltünk össze, hol a derült égnek ragyogó csillagsátra alatt eregettünk bodor szivarfüstöt s tekintetünket a csillagokat visszasugárzó sima* tengernek tükrébe meresztve a legkedvesebb siestál élveztük. A társaság egy része még éjfél után is ott ábrándozott a fedélzeten, én azonban, miután Afrika partjaiig egy teljes héten át elég alkalmam leend a szép éjszakának keheméit élvezhetni — a közösen elköltött thea után csakhamar nyugalomra tértem. Az alattam levő ágyat Bandi bátyánk, a többször emlegetett debreczeni civis foglalta el, ki mint rendszerető ember ép pitykogombos ruháját rakosgatta össze, midőn székre mászva bujtani fel emeletes nyughelyemre. Hogyan sopánkodott, midőn látta a nagy veszedelmet, mely reá vár, ha súlyos terhem alatt felmondják az ágyat tartó kötelékek a szolgálatot °s ő lepénynyé lapulhatna alattam. Az volt azonban, mint