Wosinsky Mór: Keleti utam emlékei (Szekszárd, 1888)

el. Keletről az Olajfák-hegye vonul végig s nyugatról az annyira szorongatott városnak óriási falai s templomai árnyékolják lie. Ez a Josaphat-völgye, melynek mély medrében időközönként a Cedron-patak hömpölygeti keserű babjait, Ugyanezen szűk sziki autón, melyen most én ereszkedtem le a Josapliat-vülgybe. ugyanezen uton ment egykoron l'dvözitőnk is a Sion-hcgyi eoona.-ulumból szenvedéseinek előestéjén. Akkor még a Josaphat-völgynek legfélreesőbb s legsötétebb szögletét, a (ietsemanikertet mint a szenvedéseknek elrejtett fészkét a narancsok-, gránátok- és olajfáknak lombjai sokkal sűrüebben árnyékolták be, A gonosztevőkhöz hasonlóan az ártatlanság embere is elrejtőzhetett ott a sziklák- s az olajfáknak a földből kiemelkedő vastag gyökerei között a hegy, a város s a sötét Oszakának árnyéka alatt. Hallhatta innét a fia keresésére indult édes anyának csendes lépteit, — hallhatta az igazság s az ártatlanság elnyomására, összeesküdött városnak éktelen lármáját, — hallhatta a lábai alatt elhömpölygő Cedron-pataknak siralmas moraját, mely mintegy keseregni látszott e vak és vétkes nemzedék fölött! . . . Vájjon Üdvözítőnk találhatott volna-e könyeinek megfelelőbb helyet, vérverejtékének szomorúid) helyet, mint a lamentatióknak e nyomor által munkált völgyét?. . . Ha már az evangéliumi passiók olvasása alkalmával mély fájdalom ragadja meg az olvasót, mily megrendítő, midőn lépten-nyomon e szenvedéseknek színhelyével találkozunk.