Wosinsky Mór: Keleti utam emlékei (Szekszárd, 1888)

Alidon a szent sir templomának számtalan lámpával kivilágított labyrinthszerü mystieus helyeit sorra szemléltem, ezerféle sajátszerű hang ütötte meg füleimet, A földalatti kápolnák és épületek mélyéből, valamint a magas kupolának ivezetei alól, hová mint galambok fészkelték magukat, egyaránt viszhangzott más más nyelven s más más dallamban a különféle felekezetű papoknak eredeti éneke. A latinoknak hatalmas orgonája, az abyssiniai papnak ezimbalma, a görög kalugyernek erőltetett nyers hangja, az örmény remetének hangos imája, a kopt szerzetesnek siránkozó éneke egyszerre harsogtak s azt sem tudtam, honnét jönnek e különféle hangok. Valamennyi ájtatosságot végzett ugyan, de az összhang, vagy jobban mondva e számtalan hang- és nyelvből alakult éktelen dissonantia oly szokatlan s oly meglepő volt előttem, hogy ájtatosság helyett csak megbotránkozva bámultam. Elkábítottak nemcsak az áhítatra keltő helyek, hanem az áhítatnak bámulatra keltő különös módja is, melyet európai keresztény csak nehezen tud megszokni. Kimerülten tértem vissza tanyámra, az osztrák zarándokházba, hova éjien akkor a Jerusalemi apáczáknak egy küldöttsége jött Pater Angeli palaestinai vezetőnknek üdvözlésére. A küldöttségben koromfekete szerecsen apácza is volt, a kin nagyon szokatlanul állott az apácza ruha s hófehér fejdísz. Áldott lelkű páterünk ? évi itt töltött missioja a legkedvesebb emlékben maradhatott, mert meghatottan szemlélhettük, mint csillogtak halakönyektől e jámbor apáczáknak szemeik.