Wosinsky Mór: Keleti utam emlékei (Szekszárd, 1888)

nak hatásút, egy teljes kilót vittem magammal. Pedig még ha skorpió hántotta volna is fáradságtól oly anynyira elcsigázott tagjaimat, talán még arra sem hederítettem volna. Hogy az afrikai kánikula ellenéhen már előre kárpótoljam magamat, elindultam már augustus 28-án néhány napra Marmarosha s onnét egyenesen Budapesten át a nagy útra. Három viragrészre indulni bizonyára nagy dolog ! s megvallom őszintén, hogy indulásom előtt komolyan foglalkoztam testamentum készítés gondolatával, de felhagytam vele. mert eszembe jutott, hogy reám. nézve ez ép oly komikus volna, mint ha Wertheim-szekrényt készíttetnék. A felvidékről visszatérve pontosan kompareáltam a központi pályaudvarból indulandó külön vonatunkhoz. A vonat indulása előtti órában sünien gyülekeztek a keleti utasok s csak ugy tarkáztak a váró termek a chinezerehhnél chinezerehh kostümhe bujt magyaroktól, könnyen meg lehetett a társaságnak tagjait ismerni, mert valamennyien fehéren bevont parafa sisakot hordtak, némelyeknél az ujdonat-uj sárga „gamaschlr után következtetve alig lehetett volna elhinni, hogy a kánikula világrészébe készülnek, de minden kételyl eloszlatott náluk a fehér sisakra lepke alakuan nagy csokorba kötött s még egy méterig lelógó tarka fátyol. "Mások pókhálóhoz hasonló, átlátszó fehér selyem öltözetben tetszelegtek maguknak, ugy, hogy didergett az ember ha csak reájuk nézett. A pusztának néhány