Wosinsky Mór: Karcolatok dán-és svédországi utamból (Szegzárd, 1888)

f Ivek mindegyikében egy-egy hortyogó vendég volt elszál­lásolva, kiket az ugyan legkevósbbé sem zavart, hogy szobájukon át mászkálunk, csak legfeljebb útitársaim­nak hangos kaczajban kitörő jó kedve verte fel őket álmukból. Szobánkba érve, ott találtuk már holmin­kat, s siettünk lefeküdni, mert csak ugy dideregtünk magas, emeletes lakásunkban, melyről csak most vet­tük észre, hogy fa alkotmány. Csak ugy süvöltött a tenger felőli szól szobánk deszka falain át s mégis nagyon jól esett a nyugalom. Mii map kora reggel ugyanazon vendégszobákon át jöttünk a kukoricza-górékhoz hasonló fa alkotmány­ból le az ebédlőbe reggelire. Tisztában voltunk ugyan már vendéglőnk rangfokozatával, azonban mégis csupa kíváncsiságból végig lapozgattuk a vendégkönyvet s feltaláltuk benne messze környéknek talán összes disznohajtsár-, marhakereskedő- s tengerészeinek név­lajstromát. Eeggeli után kifizettük számlánkat azon megha­gyással, hogy podgyászunkat a déltájban Malinö-be induló „Stoen Sture" hajóra vigyék. Mint ily kisebb fogadókban rendesen történni szokott, a mi vendéglő­sünknek krétája is nem kétszeresen, hanem négysze­resen fogott, gondolva: úgyis csak egyszer koppaszt ilyen vendégeket s gyapjú vásár levén szabad a nyirás ! Az egész délelőtt folyamán megtekintettük a vá­ros nevezetességeit, mely alkalommal keresztül mentünk a helgolandi vaskalapos kofáktól csak ugy hemzsegő vásáron.

Next

/
Oldalképek
Tartalom