Vendel-Mohay Lajosné: „Áll a régi ház még” (Wosinsky Mór Múzeum, Szekszárd, 1998)
Valamikor az egész házat a költő családja lakta. Cenci néni az 1880-as évektől, már özvegyen, az emeleti lakásban élt ifjabbik leányával, Kelemen Ilonával, a „Nennével". Az utcai, földszinti szobákba az 1890-es években Újfalusy Imre, köztiszteletben álló szekszárdi ügyvéd és felesége, &„Tàntika", Cenci néni nővére költözött. Itt a földszinten volt az ügyvédi iroda is. A költő édesanyja, amikor férje halála után hazatért Pécsről két kisebb gyermekével^ Angyallal és Istvánnal, az udvari szobákat lakta. Újfalusy Imre halála után, 1911 tavaszán Babits édesanyja az utcai szobákat foglalta el gyermekeivel - ahol fiatalasszony korában is lakott - és itt élt haláláig. Cenci néni halála után, 1912 tavaszán Nenne a ház udvari szárnyába költözött és ettől az időtől az emeleti lakást lakóknak adták ki. Babits Mihály gyermekkorának első hat évét a szülőházban töltötte. Édesapját, id. Babits Mihály törvényszéki bírót 1888-ban a budapesti ítélőtáblához nevezték ki. Később, a kir. tábla decentralizációja után Pécsre helyezték, 1891-ben családjával odaköltözött. így az elemi iskola első két osztályát Pesten, a harmadikat és negyediket Pécsett végezte a költő. 1893-tól a pécsi cisztercita gimnázium diákja lett. Az ötödik osztálybaj árt, amikor 1898. május 12-én elvesztette édesapját. Édesanyja két kisebb gyermekével hazaköltözött Szekszárdra. Babits Pécsett folytatta a gimnáziumot és 1901-ben ott 4. Babits Mihály édesapjával 5. Édesanyja húgával, Angyalkával 6