Vadas Ferenc: Rácegrestől Párizsig Illyés Gyula a pannon ég alatt, 1902-1928 (Wosinsky Mór Múzeum, Szekszárd, 1992)

DOMBÓVÁR - A gimnázium

nem is egy füstölőből bőven szétlóbált illatával elegyedve, aztán a rengeteg vadpiros marhapörköltnek szinte látható zsírfelhőivel. Nagy temetés volt, s így nagy tort kellett adni. Nagyapánk ott a közeli gyulaji-tamási legelőkön, erdei tisztásokon kezdte a juhászkodást. Ami hajdan bojtár, csősz, erdőkerülő, vadőr, de számadó és tiszttartó még élt, beáradt; csoportokban álldogáltak a tágas búzapiacon. Ezeknek szüreti üstben az udvaron rotyogott az étel, ott, ahol a koporsót beszentelték volt. A másik házban nagybátyám látta vendégül a hivatalaiból a rangjabélieket. De az ital itt éppúgy a pálinka, meleg ételhez is. Nagyapám kezdetben minden koccintásra fölállt, egyedül ő az urak között. Nem a hajdani szolgaság hagyományaként, hanem valami szertartásként. Aztán átment, hatalmas csizmáit már rogyadozva cipelve a másik házba, a maga népei közé. Meg-megállt, ámultán észlelve az árvaságot; hogy már egyedül csak a botja segítette, s nem a nagyanyám."

21 A nagymamát a dombóvári katolikus temetőben helyezték örök nyugalomra, fiatalon elhunyt menye mellé, aki elsőként költözött a családi kriptába, az Erzsébet utcai Illés-rezidenciából. A családhoz kosztra-kvártélyra adott unokát megrendítette a nagymama halála, de viszonylag gyorsan visszadöccent a régi kerékvágásba. Közeledett az első megméretés, a félévi értesítőosztás ideje is. Volt miért izgulni, szorongni. Nem ok nélkül, mert a simontornyai jelesek után a latinból, számtanból és a készségtárgyakból (ének, rajz, szépírás) kapott elégségesek, ha nem is a bukást, de a környezetével és egy picit saját magával is meghasonlott lélek zavartságát, a rezignáltságnak olyan állapotát tükrözik, amelyből akár visszafelé is vezethet az út. Egyébként úgy-ahogy megvolt a „hatalmas" rokonság körében. Első moziélménye is hozzájuk kötötte. El-eljárt néha Rothermelékhez, másik osztálytársa, Weichhercz Ödönékhez is, de legszívesebben Bencze Jánossal, a B-osztály eminens diákjával barátkozott. Az ő portájuk, ferdén szembe a nagybácsiéval, az egyetlen parasztgazdaság az Erzsébet utcában. A ló- és tehénistálló, s a friss tavaszi széna falusi illatot terjesztett, akár a pusztán, csak a hatalmas gledícsia hiányzott, az ököristálló előtti, melynek törzsét csupaszra dörzsölték a viszkető állatok. A tavasz beálltával az idő múlását kiadós Kapos-parti séták segítették. Az események is felgyorsultak: a lelkigyakorlatokat húsvéti gyónás és áldozás követte, a 48-as törvények szentesítéséről, néhány nap késéssel, április 17-én emlékeztek meg; a koronázási évfordulón „A