Vadas Ferenc: Rácegrestől Párizsig Illyés Gyula a pannon ég alatt, 1902-1928 (Wosinsky Mór Múzeum, Szekszárd, 1992)

DOMBÓVÁR - A gimnázium

Pusztaisága erkölcsileg is megalázta rögtön az év elején osztályfő­nöke előtt azzal, hogy a cirkuszjegyekre összeszedett pénz felén, nai­van, üveggolyókat vásárolt, szép színeseket azokból, melyek gyönyö­rű csillogásukkal kápráztatták hetek óta egy üzlet kirakatában. Har­madnapon elszámolt: a filléresek mellé nyugodt lélekkel rakta a gon­dosan őrzött golyókat is, hiánytalanul. Meglepődött, hogy osztályfő­nöke, mindezek ellenére tolvajnak és sikkasztónak nevezte, pedig, a golyók bolti értékét is beszámítva, minden megvolt fillérre, hiányta­lanul. - Tolvajnak a pusztán azt hívták, aki a más óljából kilopta a tyúkot, libát. Nekik erre sohase volt szükségük! Rácegresen ilyesmi­ért legfeljebb csak fejcsóválás járt, itt szidás és nyakleves is, mert, saj­nos, osztályfőnökében „csak a jogérzék működött, annyira, hogy a pedagógiai ösztönnek már moccanásra sem maradt tere". 12 A világért se gondoljuk, hogy csupa rossz érte hősünket Dombó­várott. Szó sincs róla. Osztálytársai közül viszonylag rövid idő alatt többel is megbarátkozott. Rothermel Artúr és Ernő szülei emeleti la­kására hívták habos kávéra, Pável tanár úr „fiatal-friss" felesége me­leg pitével kínálta jó illatú konyhájában, még kistányért is adott neki a sütemény alá, amelyre tetszés szerint maga szórhatott cukrot. Cso­da-e, hogy a torka is elszorult ennyi váratlan kedvesség láttán! Aztán ... volt még valaki, kinek neve hallattára nemcsak a torka, a szíve is el­szorult, akinek alakját évtizedek múltán is drámai hősnőként vará­zsolja félálmai színpadára, a kedves kis Lukács Annuskáéhoz hason­lóan, akitől az első csókot kapta. Miért? „Abban a korban voltunk - olvasható a visszaemlékezésben -, amikor a fiúk és a lányok épp külön bandácskába válnak. A kék blú­zos, fehér harisnyás kis zárdisták néha nálunk (apám húgának házá­ban, de leginkább a Veszeleiék tágas udvarházában) kergetőztek, ugyancsak hangosan vigadozva, Panni vezénylete szerint. (...) Vészeiéi Panni. Milyen boldogan zihálta ki magát a mellemen, amikor egy kergetődzőjáték során az én karomba szaladt." 13 Milyen kár, hogy az életnek árnyoldalai is vannak, hogy az ünne­pekre hétköznapok jönnek, s hogy az önfeledten töltött órák, percek s pillanatoknak is, igen gyakran, csak emlékképei maradnak. De ez lenne a kisebbik baj. Hősünk nem azért jött a városba, hogy naphosz­szat élvezeteket hajhásszon, gyarapodni akart, művelődni; a tanulást olyannak tekintette, mint szegény beteg a kórházi ápolást, ha már fi­zetett érte, ne vesszen a pénzzé kárba.

Next

/
Oldalképek
Tartalom