Vadas Ferenc: Rácegrestől Párizsig Illyés Gyula a pannon ég alatt, 1902-1928 (Wosinsky Mór Múzeum, Szekszárd, 1992)
DOMBÓVÁR - A gimnázium
Pusztaisága erkölcsileg is megalázta rögtön az év elején osztályfőnöke előtt azzal, hogy a cirkuszjegyekre összeszedett pénz felén, naivan, üveggolyókat vásárolt, szép színeseket azokból, melyek gyönyörű csillogásukkal kápráztatták hetek óta egy üzlet kirakatában. Harmadnapon elszámolt: a filléresek mellé nyugodt lélekkel rakta a gondosan őrzött golyókat is, hiánytalanul. Meglepődött, hogy osztályfőnöke, mindezek ellenére tolvajnak és sikkasztónak nevezte, pedig, a golyók bolti értékét is beszámítva, minden megvolt fillérre, hiánytalanul. - Tolvajnak a pusztán azt hívták, aki a más óljából kilopta a tyúkot, libát. Nekik erre sohase volt szükségük! Rácegresen ilyesmiért legfeljebb csak fejcsóválás járt, itt szidás és nyakleves is, mert, sajnos, osztályfőnökében „csak a jogérzék működött, annyira, hogy a pedagógiai ösztönnek már moccanásra sem maradt tere". 12 A világért se gondoljuk, hogy csupa rossz érte hősünket Dombóvárott. Szó sincs róla. Osztálytársai közül viszonylag rövid idő alatt többel is megbarátkozott. Rothermel Artúr és Ernő szülei emeleti lakására hívták habos kávéra, Pável tanár úr „fiatal-friss" felesége meleg pitével kínálta jó illatú konyhájában, még kistányért is adott neki a sütemény alá, amelyre tetszés szerint maga szórhatott cukrot. Csoda-e, hogy a torka is elszorult ennyi váratlan kedvesség láttán! Aztán ... volt még valaki, kinek neve hallattára nemcsak a torka, a szíve is elszorult, akinek alakját évtizedek múltán is drámai hősnőként varázsolja félálmai színpadára, a kedves kis Lukács Annuskáéhoz hasonlóan, akitől az első csókot kapta. Miért? „Abban a korban voltunk - olvasható a visszaemlékezésben -, amikor a fiúk és a lányok épp külön bandácskába válnak. A kék blúzos, fehér harisnyás kis zárdisták néha nálunk (apám húgának házában, de leginkább a Veszeleiék tágas udvarházában) kergetőztek, ugyancsak hangosan vigadozva, Panni vezénylete szerint. (...) Vészeiéi Panni. Milyen boldogan zihálta ki magát a mellemen, amikor egy kergetődzőjáték során az én karomba szaladt." 13 Milyen kár, hogy az életnek árnyoldalai is vannak, hogy az ünnepekre hétköznapok jönnek, s hogy az önfeledten töltött órák, percek s pillanatoknak is, igen gyakran, csak emlékképei maradnak. De ez lenne a kisebbik baj. Hősünk nem azért jött a városba, hogy naphoszszat élvezeteket hajhásszon, gyarapodni akart, művelődni; a tanulást olyannak tekintette, mint szegény beteg a kórházi ápolást, ha már fizetett érte, ne vesszen a pénzzé kárba.
