Szentes András: A Csapó –kúria és a szekszárdi képtár (Wosinsky Mór Múzeum, Szekszárd, 1991)
A szekszárdi Béri Balogh Ádám Megyei Múzeum képzőművészeti gyűjteménye
táplálja (8. kép). Ruhája és hajviselete antikizáló és ez, valamint a kép barokkos festői felfogása keveredik a 18. század végén terjedő racionálisabb, hűvösebb szemléletű klasszicizmussal, így a kép 1800 körül készülhetett. A külföldi mestereket a gyűjteményben a még azonosítatlan művészek jó kvalitású portréi mellett néhány ismert név is képviseli. Aristid Oeconomo (1821-1887) bécsi és velencei tanultságú festőtől származik a korábban még ismeretlenként számon tartott Kislányportré (9. kép). A művész 1881-ig élt Bécsben. A restaurálás során a kép jobb alsó szélén előjött szignatúra és dátumtöredék alapján a mű az 1860-as években készült, és még erősen magán viseli a késői bécsi biedermeier festészet stílusjegyeit. 8 Ennek, hasonlóan ovális formája miatt, szinte párdarabja lehetne Eugen von Blaas osztrák festő Kisfiú portréja (10. kép). A festő Velencében, majd Rómában tanult, és később a velencei akadémia professzora lett. 9 1870 után stílusa megáltozott, a velencei festészet hatását tükröző mélytüzű színei eltűnnek műveiről. A kép mélyvörös háttere és oldott festésmódja arra enged következetetni, hogy a portré még a stílusváltás előtti korszakban készült. A magyar és a külföldi festményanyag közötti átmenetként is kezelhetjük azt a néhány, 19. század elején készült portrét, amely idegen származású, de Magyarországon végleg letelepedett festő munkája. A könnyebb megélhetés miatt nálunk otthont találó külföldi művész a 18. sz. második felétől kezdve nagyjából a 19. sz. közepéig gyakori jelenség a hazai művészeti életben, így munkásságuk olykor jelentős része ide köthető. Elsősorban portrét festettek, amelyek még erősen kötődtek a barokk hagyományokhoz, és ez főként a korábban is használatos típusok átvételében nyilvánult meg. így változatlanul kedvelt maradt az interieurben vagy tájban ábrázolt egész illetve fél alakos és a semleges hátterű, az arcra kissé jobban koncentráló portrétípus. Funkciójukat tekintve, továbbra is elsősorban az ábrázolt társadalmi pozícióját hivatottak reprezentálni. A barokkból a klasszicizmusba való lassú átmenet azonban esetenként mégis érzékelhető volt, elsősorban a korábbinál egyszerűbb kompozíciós megoldások és a fény-árnyék ellentéteket mellőző, keményebb, rajzosabb festői módszerek alkalmazásában. A gyűjteményben a század első évtizedeinek arcképfestészetét két jó nevű, idegenben és hazánkban is hírnévre szert tett festő képviseli. Az egyik a berlini tanulmányai és bécsi működése után Pesten letelepülő Neugass Izidor (1784-1847). Legismertebb munkája Beethoven portréja, amelyet még Bécsben festett 1806ban. Bár adataink meglehetősen hiányosak személyét illetően, annyit még tudunk, hogy 1847 után Temesvárott dolgozott. 10 A Csapó családot ábrázoló festménye 1811-ben készült. (1. kép). A képen a 33 éves Csapó Dániel látható feleségével és Ida nevű leányával. Csapó Dániel egyike volt Tolna megye legismertebb és legtevékenyebb közéleti személyiségeinek. 1827-36 között a megye alispánja és országgyűlési követe, a mezőgazdasági egyesület tagja és másodelnöke. A természeti környezetbe helyezett kompozíció békés, kissé érzelmes polgári idillt ábrázol a klaszszicizmus stílusában, egyenletes fényelosztással, világos színekkel, a rajzot hangsúlyozó festésmóddal. 11 A másik, 1812-ben Pestre áttelepült, német származású festő Donát János (1744-1830). Hosszú bécsi működése során számtalan magas rangú udvari személy portréjának megfestésével vívta ki a főúri körök elismerését és pártfogását.
