Gaál Attila (szerk.): Szekszárd Megyei város monográfiája (Hasonmás kiadó Wosinsky Mór Múzeum, Szekszárd, 2006)

Szekszárd a szállások szempontjából is nyújtotta a kívánalmakat, az ülések után pedig az akkori szokáshoz híven a városban senkit sem ehettek tönkre az összegyűlt Karok és Rendek. Ezért maguk, az áldomások tartására rendszerint kiszemelt érdekeltek is iparkodtak az alkotmányos jog gyakorlásának a helyét Szekszárd felé irányítani* Hosszas küzdelmek és érvelések után az 1779-ik évi január hó 20-án Szekszárdon tartott közgyűlés végre egy szótöbbséggel kimondotta, hogy a vármegye székhelyét Szekszárdra helyezik át és itt építik fel a megyeházát is. A vármegye székháza helyéül az akkori uradalmi pintérmühelyt és az ezt körülvevő házakat szemelték ki, vagyis azt a területet, ahol ma a polgári fiúiskola, a Szekszárd-szálló és az ezek mögött lévő épületek vannak. Mint mindennek, úgy a székhely kijelölésének is megvolt az ellenzéke, amely a székház helyének a megállapítása után sem maradt tétlen és folytatta a küzdelmet, hogy a vármegye székhelye másutt legyen. Végre mégis Szekszárd győzött. Az 1780. évi január hó 17-én Simontornyán tartott közgyűlés hosszú feliratban indokolta meg a szekszárdi székhely szükségességét. A Karok és Rendek kérték egyidejűleg, hogy a helytartó tanács a folyó ügyek végzésére és a közpénzek őrzésére a szekszárdi vár két szobáját, továbbá az uradalmi börtönök egy részét engedje át. Ezzel a határozattal és azzal, hogy a helytartó tanács az 1780-ik évi március hó 13-án Pozsonyban kelt átiratával tudomására adta a vármegyének, hogy Ő Fölsége a megye székhelyévé Szekszárdot jelölte ki, — úgy a székhely, mint a székház helyének a sorsa is el volt döntve. Korszakalkotó volt Szekszárd történelmére ez az intézkedés, mert ezzel nemcsak a vármegye első helységévé, a székhelyévé lett, — hanem őstermelő jellege mellett fokozatosan hivatalnokivá is fejlődött a város. * A közgyűlés után az összesereglett Karok és Rendek valamelyik előre kiszemelt birtokos házánál áldomást ettek és ittak. Bizony sokszor több napig tartott a vendégeskedés, amely igen súlyos terhet jelentett a gazda számára