Gaál Attila (szerk.): Szekszárd Megyei város monográfiája (Hasonmás kiadó Wosinsky Mór Múzeum, Szekszárd, 2006)

Azt a módot, amelyet Szekszárd benépesítésére vonatkozóan Mérey megkezdett, Trautsohn apát is folytatta és 1719 november 25-én a szekszárdi telepesekkel szintén szerződést kötött. A szerződés tartalma nagyjában megegyezik a Mérey-féle szerződéssel. Főbb rendelkezései a következők : Aki Szekszárdon megtelepedik, 3 évig szabadságot nyer s ez alatt nem kell semmiféle árendát fizetnie. A3 év eltelte után az a telepes (hospes), aki saját ekéjével műveli a földet, évi 5 forintot, aki pedig mással közösen fogja eke elé a barmát, az a felét, vagyis 272 forintot tartozik fizetni. Akiknek nincsenek jószágaik, egy tallért, vagyis P/2 forintot fizetnek. Azok, akik leróják ezeket a szolgáltatásokat, nemcsak Szekszárd határát, hanem „Nyámád, Hidas, Batth, Malomtha és Csatár" pusztákat is — mint eddig — szabadon használhatják. Gabonából, méhekből, bárányokból és borból tizedet mindenki fizet, aki Szekszárdon letelepedik. A tizedjövedelem az uradalom által meghatározott helyre szállítandó és ott összerakandó. A tizedborhoz szükséges hordókról az uradalom gondoskodik, azonban a hordókat az uradalmi pincébe le kell ereszteni és onnét a borméréshez bármikor fel kell hozni. A bor- és húskimérés Mindszentektől Szent György napig a telepeseké, máskor az uradalomé. Ha valaki a lakosok közül máshova akar elköltözni, ezt szabadon teheti, előbb azonban az uradalommal leszámolni és minden kötelezettségének eleget tenni tartozik. A telepes házát, kertjét, irtványföldjét, vagy szőlejét — amelyeket vagy ő épített, telepített, vagy saját pénzén szerzett — elköltözés esetén eladhatja, azonban köteles erről az uradalmat előre értesíteni és ennek megadni mindazt, ami az ilyen telkek után jár. A gonosztevőt mind az uradalom, mind a mezőváros megbünteti. Az uradalom által elitéltet azonban a város csak a felére büntetheti és ezt is csak az uradalom „előzetes tudtával" teheti. Az ágostai és a helvét hitvallású lakosok közösen tarthatnak egy tanítót, aki csak a szokott imákat mondhatja el. Sem szentségeket nem szolgáltathat ki, sem más, őt meg nem illető feladatokat nem végezhet. Mindezek a helybeli lelkészt illetik a teljes és