Gaál Attila (szerk.): Szekszárd Megyei város monográfiája (Hasonmás kiadó Wosinsky Mór Múzeum, Szekszárd, 2006)

Féltett kincs legyen tehát a nemzet szabadsága, mert e nélkül olyan az élet, mint a jégkéreggel bevont pusztaság, lélek nélküli, sorvadó tengődés. Ha mindenki a maga posztján teljesíti kötelességét és híven őrt áll, a nemzet soha sem bukik el, virágzó élet fejlődik és állandósul faluban és városban egyaránt ! 3. RÉSZ. A város helyzete — bár az 1689-iki összeírás szerint jó szántóföldek voltak itt — a török kiűzése után siralmas képet mutatott és miután az 1690—1692-ik években pestis is dühöngött, az csaknem teljesen kipusztult. A bécsi kormány nem törődött a felszabadulás után beállott kétségbeejtő állapottal, hanem az volt az első teendője, hogy a gazdasági előnyöket magának biztosítsa. E célból Budán kamarai jószágkormányzóságot állított fel, a vidéken pedig tiszttartóságokat szervezett, amelyek a harmincad és sójövedelmeket, továbbá a vámokat szedték be. Szekszárd elpusztult és forgalmon kivül eső hely volt, tehát a tiszttartóságot — amelyhez azután a város is tartozott — Ujpalánkon állították fel. Ujpalánk község körülbelül 3 kilóméterre volt Szekszárdtól és a város tulajdonát képező palánki rét azon részén feküdt, ahol pár évvel ezelőtt a városi gyümölcsöst telepítették. Ugyanis a mai állami úttól körülbelül 6—700 méter távolságra, a fák ültetésekor nagy darab területen — gyümölcsösnek nem való — meglehetősen vastag rétegű, vizet át nem eresztő sárgás szinű talajt és több tárgyat találtak. Mivel a jelzett hely a mostani Kadarka utcán át észak felé tartott Buda-Eszéki régi római útnak a Sárvizet is átszelő vonalába esik, biztos, hogy az a pár házból álló Ujpalánk község a Sárviz két partját összekötő hadiút hidjától balra feküdt. A talált kemény talaj az elpusztult házak omladékaiból keletkezett. A török alatt is megvolt Ujpalánk. Evlia Cselebi leírásában megemlíti, hogy a várat „Eger meghódítója Mohammed khán a háborúba menetelkor a Sárviz folyón