Gaál Attila (szerk.): Szekszárd Megyei város monográfiája (Hasonmás kiadó Wosinsky Mór Múzeum, Szekszárd, 2006)

lovaikkal együtt a nemeseknél és a szabad jobbágyoknál szálltak meg. Micsoda látványosság lehetett egy-egy szekszárdi királyi, vagy hercegi tartózkodás. Az ünnepi hangulatot csak fokozta, hogy a király ittlétének minden napját isteni tisztelettel kezdte meg. A dombon álló hatalmas templom hirdette, hogy a legelső magyar ember, a király és kisérete a szentmisére vonul. Udvarnagyok, főpapok, főnemesek és fényes kiséret szállták meg a templomot, amelyben ilyenkor magasszárnyalású hitszónoklatok is hangzottak el. Csak a jó Isten tudja, hogy hány országos ügy fogamzott meg a királyok agyában és hány komoly tanácskozás nagy horderejű eredménye szűrődött le Szekszárdon, az apátság falai között. És ha Szekszárd, valamint élettársa, az apátság fényével és hatalmával a maga valóságában késő századok után is jelenik meg az olvasó előtt, mégis csodálat, de egyúttal mély megilletődés lesz úrrá a lelkén. Büszke önérzet duzzasztja a keblét, hogy az alkotó magyar erő mily nagyot és nemeset tudott létrehozni, de egyszersmint sajgó fájdalom marja a szivét, hogy minden nagyságot, pompát és dicsőséget mily szörnyű módon sújtott porba a nemtörődömség és az egymásközti viszály átkán tobzódó végzet. A mohácsi csatasíkon hősi halált halt a nemzet „dísze, virága" és fölöttük győzelmi tort ült a balsors, a Hunyadiak alatt virágzó Szekszárd királyokat látott apátsági templomának égő tornyai hirdették a pusztulást és a lehulló üszkös gerendák zavarták a sírboltban nyugvó I. Béla király álmát, hogy mindezek láttán, a csapás mérvének felismerésével tisztuljon meg lelkileg és acélosodjon meg testileg Szekszárd, az apáti város és így folytassa a nemzet

1 életében a számára előírt építő munkát. 2. RÉSZ. A mohácsi vész után— bár a török elvonult — siralmas volt az ország helyzete. • - Az ellenség halálos csapását tetőzte a polgárháború,-amely a nemzet életfáját még jobban kikezdte. < - > ; "