Gaál Attila (szerk.): Szekszárd Megyei város monográfiája (Hasonmás kiadó Wosinsky Mór Múzeum, Szekszárd, 2006)

sikeres választás tárgyában a belügyi népbiztos elvtárshoz április hó 15-én intézett jelentésétől eltérő véleményt hangoztatva, az 1919. évi május hó 2-án tartott ülésen lemondott. A felvett jegyzőkönyv a lemondást a következőkép Örökítette meg : „Halász F. Béla bejelenti, hogy elnöki tisztéről — arra való tekintettel, hogy a város lakosságának 75°/o-a földműves és a földműves proletárok a tanácsban kis arányban vannak képviselve, amely okból az az óhaj nyilvánult meg, hogy a tanácselnöki állást a tanácsnak egy földművestagja foglalja el, nehogy a város proletárlakossága között egyenetlenség és viszály kapjon lábra, — magasabb politikai tekintetekből is lemond. Kéri lemondásának elfogadását, elnökül való megválasztásra pedig Prantner János elvtársat hozza javaslatba." A hármastanács természetesen a lemondást nem fogadta ei és úgy segítettek a dolgon, hogy melléje Prantner János Petrovits földműves, direktóriumi tagot választották meg társelnöknek. Miután a város lakosságát a túszszedéssel megfélemlítették, kiadták a jelszót, hogy a „vörös május 1-én" minden munkásnak — legyen az fizikai, vagy szellemi — testületileg részt kell venni. Elhatározták, hogy a gyülekezés a Marx Lenin Otthon előtt lesz, ahonnét zeneszó mellett, vőröszászlók alatt vonulnak a vásártéren felállított sátrakba. Az ünnepély sikere érdekében a lakosságtól különféle élelmiszereket rekviráltak, sóskiflik sütésére a vármegyei direktórium megfelelő mennyiségű 0-ás lisztet utalt ki, az egyik hentessel pedig vírstlit készíttettek. Végre elérkezett a vörös május elseje. Délelőtt a városháza előtti téren népgyűlést, a kaszinó-korzón pedig nagy vásárt rendeztek és az elvtársaktól sok pénzt is gyűjtöttek. A pénzre folyton szükség volt, mert a sűrűn érkező propagandisták elvtársi eltartása bizony nagy anyagi áldozatot követelt. Az ünnepély díszítéséhez szükséges vörös zászlókat, díszítéseket és sátrakat is meg kellett fizetni, továbbá a fölvonulásokon és a vásártéri szórakozásokon a cigányelvtárs sem húzta ingyen a proletárindulókat és a nótákat.