Gaál Attila (szerk.): Szekszárd Megyei város monográfiája (Hasonmás kiadó Wosinsky Mór Múzeum, Szekszárd, 2006)

csapat és a Havranek János csendörszázados parancsnoksága alatt állt 2—3 csendőr képezte a forradalmi időkben Szekszárd első karhatalmát és fogadta a Kaszinó előtti korzón „Isten hozott fiuk", „Szervusz Testvér" baráti és bajtársi megszólításokkal a hazatérő, a viszontlátás örömétől a levegőbe lövöldöző katonákat. Nappal a hivatalban és a polgári foglalkozásban, éjjel pedig a város utcáiban teljesített járőrszolgálatot a gyorsan összeállított kicsi polgárőrség. Aki akkor élt és tisztában volt a helyzettel, az tudta, hogy mily felbecsülhetetlen erkölcsi értéket jelentett a fegyelmezetten, fegyverben álló polgárőrség puszta jelenléte is és annak a harcias lelkülettel hazaérkezett katonákhoz intézett bajtársias, szívélyes üdvözlése. Közismert, hogy a négyéves titáni küzdelemben a lelkeken a nyers indulatok lettek úrrá és hogy ezáltal számos helyen — a szomszédos falvakban is — jelentős értéket képviselő nemzeti vagyon pusztult el. Elévülhetetlen büszkeséggel írható tehát a város történelmének a lapjaira, hogy az őszirózsás forradalom őrült iramában Szekszárdon — az említett üdvlövéseken kívül — sem fosztogatás, sem gyújtogatás nem volt és emberi életben kár nem esett. Az éjszakai járőrszolgálatban a polgárőrséggel együtt dolgozott a Havranek János csendőrszázados parancsnoksága alatt állt pár csendőr is és bizony a „kakastollas" csendőrnek a zabolátlan indulatok közt nagy becsülete és tekintélye volt. Őszinte hála és köszönet nekik, hogy az októberi felbomlott közállapotokban kitartottak azon az Őrhelyen, amelyen mindenkor a legnagyobb tisztelet és megbecsülés illette őket. Minden időben büszkeségünk volt és az is marad örökre a lelkünkből sarjadt, a szivünk melegével táplált migyar csendőr, aki az alapos kiképzés, az ezzel járó gyakorlottság és intelligencia folytán biztos őre volt és lesz is az alkotó munkához elengedhetetlenül szükséges belső rendnek és fegyelemnek, A helyi Nemzeti Tanácsot névszerint az 1918-ik évi november hó 2-án tartott képviselőtestületi ülésen alakították meg. A képviselőtestület legtekintélyesebb tagjai foglaltak abban helyet és kezdetben csaknem állandóan ülésezett, mert a szerbek délvidéki