Gaál Attila (szerk.): Szekszárd Megyei város monográfiája (Hasonmás kiadó Wosinsky Mór Múzeum, Szekszárd, 2006)

Szekszárd tűzrendészete — bár tüzikaszszával régen rendel­kezett — a kiegyezés után is igen kezdetleges volt. Az itteni tűzoltás intézményes megszervezése a kerület volt országgyűlési képviselőjének, Boda Vilmosnak a nevéhez fűződik, aki az 1873-ik évi szeptember hó 7-én az alábbi felhívást intézte a város lakosaihoz : „A mai felvilágosult kor az erkölcsi és anyagi téreni haladást tűzte zászlajára. Az anyagi jólét elengedhetetlen feltétele, hogy a szellemi téreni működés biztosíttassék. A vagyonosság emelésére leghatha­tósabb eszköz a társadalmi tömeges összműködés, segélyezés és támogatás. Ezen alapeszméből kiindulva, megállapítható az is, hogy a vagyonnak s így az anyagi jólétnek leghatalmasabb ellenségei az elemek, s ezek közt a tűz, amely évek szorgalmas gyümölcsét pár óra alatt megsemmisíti s egész családokat juttat koldusbotra. Az is kétségtelen dolog, hogy ezen káros elem leküzdésénél nagy szerepet játszik a rendszeres eljárás, az ügyesség és a gya­korlottság. Az okok ily láncolata okozta, hogy már alig van a magyar államban székváros, sőt emporiális hely, hol a tüz által okozni szokott nagy szerencsétlenségek meggátlása, vagy legalább kisebb körre szorítása céljából „tűzoltó-egyletek" nem alakultak. Szegzárd sem maradhat hátra, mely az alkotó elemek oly kiváló mennyiségével rendelkezik. Felhívom azért mindazokat, akik az eszmét akár anyagi se­géllyel támogatni, akár az egyletbe, mint működő tagok belépni óhajtanak, hogy az alakítás és szervezkedés módozatának meg­állapítása végett folyó évi szeptember hó 14-én a kör-egylet helyi­ségében megtartandó értekezleten megjelenni szíveskedjenek. Szegzárd, 1873 szeptember 7. ^ vi|mos „ A felhívás Szekszárd nemesen gondolkozó polgárainál visz­hangra talált és a szekszárdi „Önkéntes Tornász és Tűzoltó-Egylet" az 1873-ik évi december hó 21-én megalakult. Elnök Georgievich Pál, alelnök Elmann Miklós, titkár Thaly Dezső, pénztárnok Hayt

Next

/
Oldalképek
Tartalom