Szakály Ferenc: Ami Tolna vármegye középkori okleveleiből megmaradt 1314-1525 (Wosinsky Mór Múzeum, Szekszárd, 1998)

Amit a középkori Tolna vármegyéről tudni lehet

részben évenként választott tisztségviselőkből, valamint fizetett alkalmazottakból állott. (Ezért a tisztviselőt és a tisztségviselőt következetesen meg kell különböztetni egymástól.) Természetesen nem volt a választott tisztségviselők között az ispán (comes) sem, aki mindvégig — s még évszázadokig — királyi kinevezés folytán kapta tisztségét. Kezdetben afféle haszonvételi, jövedelem-kiegészítési forrásként (Donorként),

22 utóbb bizalmi pozícióként. Mivel az első Mátyás-kori tolnai ispán, Györgyi Bodo Gergely fia, Gáspár a majdani uralkodóval együtt nevelkedett, és kíséretében tartózkodott annak prágai fogsága idején,

23 első pillantásra úgy tűnhet, hogy apát és fiát ezért nevezték ki 1459-ben ispánná. Mint az alábbiakból kiderül, nem csak ez volt a háttérben. Az ország kormányzatának az Árpád-ház kihalta után bekövetkezett széthullása idején,

24 Tolna megye 1301-től 1315-ig a Kőszegiek tartományuraságához tartozott, 1315-ben maga Károly Róbert vette vissza heves ostrommal tőlük Tolna várát. 1328-tól fogva — nyilván csekély várjövedelmei folytán

26 — a Fejér megyei ispánsággal volt egyesítve. Legkésőbb 1398-tól (meglehet, már 1376-tól) fogva a macsói bán honorjához csatolták.

27 (Vagyis: ahhoz az erő-koncentrációhoz tartozott, amelyet uralkodóink utóbb, 1428 után a törökellenes magyar végvárrendszer centruma — a Nádorfehérvár körüli várak — hátországának biztosítására használtak fel.)

28 A Kőszegiek uralmát nem számítva az ispánok között 1459-ig viszonylag ritkán akadt tolnai birtokos. Kisebb birtoka volt itt közülük Maréi Bogár Istvánnak és Dárói István fia Péternek, jóval nagyobb a Simontornyát birtokló Garai László nádornak.

29 1459-től fogva Tolnában gyökeresen megváltozott az ispán-kiválasztás szempontja: ettől kezdve a megye török uralom alá kerüléséig a megyében számottevő fekvőséggel rendelkező benepossesionatus köznemesi családok tagjai közül kerültek ki. Előbb a Györgyi Bodók

30 és a Dombaiak

31 váltogatták egymást a vármegye élén, a mohácsi csatavesztés előestéjén azonban az addig általában „alispánkodó" Mesztegnyői Szerecsenek vették át ezt a tisztet.

32 Bár konzekvenciái messze túlmutatnak szűkebben vett témánkon, erős vármegye-történeti kontextusa okán, röviden ki kell térnünk egy viszonylag újabbkeletű társadalomtörténeti megfigyelésre: az 1459-től fogva ispánt adó családok a 15. század közepétől fogva 1526-ig folyamatosan képviseltették magukat azok között, akiket a szakirodalom a köznemesség hangadóinak — s ilyenként a vármegyei és közügyek közti közvetítőnek — minősített, s akiket általában „előkelőknek", alkalmankint „kvázibáróknak" nevez. Az utóbbi elnevezés világosan utal a csoport vegyes eredetére. Éppúgy megtaláljuk köztük a korábban országos méltóságot viseltek leszármazottait (a bárófiakat), mint a kapcsolatuk és tekintélyük révén felfelé törekvő köznemeseket, ami felettébb elmosódottá tette a bárói-mágnási réteg, illetve a bene possessionatus köznemesség felső rétege közti határt.