Szakály Ferenc: Ami Tolna vármegye középkori okleveleiből megmaradt 1314-1525 (Wosinsky Mór Múzeum, Szekszárd, 1998)

Előszó

ELŐSZÓ E kis kötet oklevél-kivonatainak jó kétharmada már több mint negyedszázaddal ezelőtt (többé-kevésbé) megjelenésre készen állott. A regeszták azokban az eufórikus pályakezdő években készültek, amikor a frissen diplomázott, megmérettetésre sóvárgó történész-tanonc előtt, csodával határos módon, feltárult az annyira vágyott publikálás lehetősége. E lehetőségért a Tolna megyei Levéltár élére 1967-ban kinevezett Dr. Puskás Attilának tartozom múlhatatlan hálával; ha nincs az általa beindított Tanulmányok Tolna megye történetéből,

1 amelyben első két tanulmányom megjelent, meglehet, egész szakmai pályafutásom más irányt vesz. A már deresedő fővel frissen megszerzett jogi doktorátusára szerfelett büszke Puskás az ismeretlenségből robbant be Szekszárdra, s jószerivel már megjelenésével felkavarta a kis mezőváros eseménytelen kulturális hétköznapjait. Többek között azzal, hogy itt szokatlan szívóssággal és elszántsággal vetette magát küzdelembe egy Tolna megyei helytörténeti periodika beindítása érdekében. A kezdeményezés nem sok reménnyel kecsegtetett, hiszen ezen a tájon — a hét kötetig jutott Tolna vármegye múltjából

1 kivételével (amelyet a történészként már akkor is híres Holub József, az azóta is páratlan Zala vármegye-monográfia szerzője alapított) — nem találtak kedvező fogadtatásra az ilyen természetű vállalkozások. Jellemző negatívum: amíg a dualizmus korában más vármegyékben sorra alakultak a helyi Régészeti és Történeti (Művelődéstörténeti) Társulatok vagy Egyletek — amelyek működése nyomán számos, mindmáig használható évkönyv-sorozat keletkezett

3 —, Tolna megyében a nemzetközi hírű régész, Wosinszky Mór működése dacára

4 sem került sor ilyen megalapítására.

5 Az 1960-as évek vége kedvezőtlenebbnek látszott ilyesfajta „gründolásra", mint 1945-ig bármelyik időszak: az innen-onnan összeverődött, gyökértelen helyi párt- és tanácsi apparátus legfeljebb ha a helyi munkásmozgalom története iránt mutatott (lanyha) érdeklődést — ez akkortájt a történelemhamisítás egyik fontos stratégiai terepének számított —, egyébként igyekezett elhatárolódni az általa jól-rosszul irányított-igazgatott terület reakciós múltjától. (Az igazság kedvéért hozzá kell tennünk, hogy főleg a falusi, városi és megyei tanácsok — sőt bizonyos fokig a