Szakály Ferenc: id. Hollós László élete és munkássága (Szekszárd, 1989)
IV. Az utókor Hollós László tudományos munkásságának jelentőségéről
egész életművét részletezőn, csak a szakembereket, a diszciplína kedvelőit kielégítő módon méltassuk, ezért legyen szabad e helyen Hollós László, a világhírű magyar mykológus halálának harmincéves évfordulója alkalmából a tisztelet és megbecsülés zászlaját meghajtani a magyar tudós emléke előtt, aki világhírnevet tudott kiverekedni magának és idehaza is magára vonva a tudományos közélet figyelmét, 1904-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjai sorába került, tehát a csúcsra, ahol a tudományos érdemek elbírálása fölébe kerül minden más érdeknek. Hollós László nem volt soha becsvágyó, szerény, halk hangú tudós típusát testesítette meg, s így leginkább méltó emlékéhez, ha tudományos érdemeit futólag elsorolva, benne az egyik legnagyobb magyar mykológust látjuk, s odaállítjuk példaképnek, követendő példának a mai tudományos, fiatal generáció elé, hogy legyetek ilyen önzetlenül, minden anyagi és egyéb mellékgondolatok nélkül a tudomány tiszta szolgái és majd felavatott papjai, alkossatok olyan csöndben és szerényen, mint ő, s szerezzetek olyan világhírt a magyar tudománynak, s különösen az utóbbi évtizedekben nálunk elég méltánytalanul elhanyagolt disciplinának a magyar mykológiának, mert Hollós László életművét és emlékét nem szolgálhatjuk méltóbban, csupán ha megteremtjük végre a hazai mykológiai kutatás korszerű középpontját, s folytathatjuk a hazai föld mykológiai feltárását ott, ahol 0 azelőtt harminc évvel, itt Szekszárdon, sok hányattatás után abbahagyta!"