Szakály Ferenc: id. Hollós László élete és munkássága (Szekszárd, 1989)

III. Újra Szekszárdon (1911-1940) - 1. Szekszárdi hétköznapok

eleinte, úgy látszik, lovagias tisztelettel és feleségnek kijáró gyengédséggel vi­seltetett iránta, kis regényt is írt neje életéről: „Egy óvónő története"címen. Saj­nos az asszony ideges, rossz természetű teremtés volt, aki nem tudott az em­berekkel bánni és gyűlölte a gyermekeket is. Ez valósággal poklot teremtett Hollós körül. A szomszédokkal állandóan rossz viszonyban élt, és a lovagias férj kénytelen volt felesége védelmére kelni. Hollósné 1931-ben szív- és idegbaj következtében meghalt. Utána 37 járás­bírósági per maradt a tudósra örökségképpen. Hogy élete milyen kétségbeej­tően keserű volt ebben az időben, mi sem bizonyítja jobban, mint a felesége halála alkalmával a kapura kitűzött kis cédula: „Nem fogadok látogatót! Utá­lom a képmutatót!" Szerencsére az asszonyban jócskán akadt becsvágy és anyagi számítás is: rá­vette férjét, hogy ismét gyűjtse a gombákat. 1926-ban, Hollós ismét visszatért szeretett gombáihoz, amelyeknek már tíz éve hátat fordított. Ez egyúttal meg­nyugvást is jelentett számára. Lelkében lezárult az édesanyja elvesztése miatti nagy megrázkódtatása. Új mikroszkópot vásárolt és ismét munkához fogott. Ezúttal Szekszárd vidékét járta, s ebben nagy segítségére volt az asszony is, aki kitűnő gyűjtőnek bizonyult. Gombagyűjtéshez szükséges leleményességét és megfigyelőképességét többször is dicséri Hollós. A feleséget azonban inkább üzleti szempontok vezérelték. Ügyes-bajos dolgaik rendezése érdekében Hollósné többször Budapesten is eljárt, amikor a szakembereket is felkereste. Ebből a gyűjtésből származtak a „Szekszárd vidékének új gombái" és a „Szek­szárd vidékének gombái" című jeles munkái. Az új gombák meghatározása sok­kal nehezebben ment, mint korábban, Kecskeméten. Szakkönyvtára nem volt, és a szakirodalommal sem tudott már lépést tartani. Csak a legszüksége­sebb irodalom állt rendelkezésére. Moesz Gusztávot kérte fel az új gombák irodalmi ellenőrzésére. Moesz javaslatait elfogadta, és a kívánt javításokat vég­rehajtotta. A köztük keletkezett korábbi viszálykodás ellenére Hollós időnként szemé­lyes dolgairól és érzéseiről is beszámol Moeszhoz írott leveleiben. „Kisgyermek koromban nem volt pajtásom, éreztem a többiek gonoszságát. Életem utoló percéig zárkózott életet fogok élni." - írja neki egyik levelében, mint­egy igazolásul zárkózottságára. Többek között beszámol arról is, hogy mennyi baja akadt az emberekkel gombakutatásai közepette is, akik kigúnyolták, bolondnak tartották csak azért, mert munkája, kutatása közben nem köszönt nekik. „Dehát megérdemlik-e ezek... a köszönést? Csak utálni és megvetni tanul­tam meg őket" - írja keserűen, amikor az összeférhetetlen asszony miatt szin­te már mindenki az ellenségévé vált a környék lakói közül.

Next

/
Oldalképek
Tartalom