Szakály Ferenc: id. Hollós László élete és munkássága (Szekszárd, 1989)

II. Kecskeméti évek (1891-1911) - 9. „Kecskemét vidékének gombái” (1911)

protekciókkal - nyilván kevesebb érdemmel - a Hollós egyéniségéhez és tudásához méltó állását elnyerte. Majd így folytatja: „No, ne gondolja senki Magyarországon egy szellemi munkásról, hogy nem ismeri a protekció szerepét. Nagyon is jól ismertem sóhajt fel -. Hiszen az én tudományos törekvéseimet éppen a protekció bénította meg. Nem a magamé, hanem a mások protekciója." Hollós lelke mélyén gyűlölte Kacsóht, hiszen egész élete és tudományos működése, az egész világon páratlan gyűjteménye ment tönkre. De amikor pár évvel később Kacsóh Pongrác az elmegyógyintézetben elhunyt, Hollós lélekben mélyen megdöbbent, és az egyik szekszárdi újság szerkesztőjének mély sajnálkozásssal jegyezte meg: „Hogy Kacsóh az érdemes zeneszerző, elmebajos volt, azt csak halálakor tudtam meg, és nagyon sajnálom a köztünk történteket. Ha erről nekem fogalmam lett volna, akkor nem mondtam volna búcsút oly hamar Kecskemétnek. Kacsóh tragikus sorsa mélyen megrendített és most, hogy más szemmel látom, meg is sirattam őt." Kacsóh tragikus betegsége és halála alkalmával tett nyilatkozata igazolja, hogy Hollós maga is megbánta végzetes tettét. 9. „Kecskemét vidékének gombái" (1913) Az összefoglaló munkák, mint a „Magyarország Gasteromycetai" és a „Magyarország földalatti gombái és szarvasgombaféléi" mellett ez a, Kecskemét vidékén elsőként megkezdett és folytatott kutatómunkáról adott beszámoló a legjelentősebb munkája. Nem sokkal előbb ugyanis még Kolchbrenner Károly - aki Hazslinszky Frigyessel, az eperjesi kollégium nagynevű igazgatójával és Greshik V. lőcsei tanítóval együtt feldolgozta a Felvidék jelentős részének gomnbáit - még ezt írja az Alföldről: „Nem kevésbé sajátszerű és sajátszerűleg hat hazánk Fóldalakzata is. Belsejének legnagyobb részét foltos alföld képezi: hol mint művelés alatt lévő szántóföld, hol elláthatatlan kiterjedésű legelő, hol mint mocsaras, szikes mélyedés, vagy mint futóhomok domb, melyet »épít és dönt a szelvesz«. De, habár még ily talajon is szép és jellegzetes nyíló, növő virány képes fejlődni, mégsem lehet azt a gombákról állítani. Az árnytalan pusztán csak kevés fajuk képes magát fenntartani, és ezek közül is csak azok, amelyek, mint tünékeny ganajgombák, vagy röpke esőt is fel tudnak használni fejlődésükre, vagy mint más keménybőrűek a szárazságnak képesek ellenállni." Eszerint a Felvidéken dolgozó, kutató gombászok abban a meggyőződésben éltek, hogy a Nagy-Alföld kevés évi átlag csapadékmennyiséggel rendelkező vidékén és különösen a homokos Duna-Tisza közén komoly gomba-