Szakály Ferenc: id. Hollós László élete és munkássága (Szekszárd, 1989)

II. Kecskeméti évek (1891-1911) - 8. A Kacsóh-affér (1911)

Burt E.A. dr. (Middlyburry, U.S.A), Dresler E.F. (Löwenburg), Ellis J.B. (New-Field, U.S.A), Fries Th. M. dr. (Upsala), Hennings P. (Berlin), Hesse R. dr. (Marburg), Jaczewsky A. de. (St. Petersburg), Lloyd C. G. (Cincinatti, U.SA), Magnus P. dr. (Berlin), Mattirolo 0. dr. (Torino), Morgan A.P. (C. Preston, U.S.A), Pattouillard N. (Neully-Paris), Pavillard J. (Monpellier), Romell L. (Stockholm), Saccardo P.A. dr. (Padua), Setchell W.A. (Berkley, California), Shear C.L. (Washington, U.S.A.), Trelease W. (St. Louis, U.SA). Nem soroltam fel azoknak a külföldi mycologusoknak a neveit, akikkel csak leveleztem, vagy különlenyomatokat cseréltem. Nagy rendezett, levelezésemet szintén elégettem. A gyűjteményemhez tartozó könyvtáram sem volt megvetendő. Nyolc intézet és antikvárius vette meg. Veszteséggel eladva, összesen 5690 koronát kaptam érte. Az újságok teljesen tájékozatlanok voltak az iránt, miért nem adtam gyűjteményemet a Magyar Nemzeti Múzeumnak. Egyik, nagytekintélyű fővárosi lap, a »Vilag« egyik kitűnő tollú munkatársa (írói néven Florestán), az 1911. augusztus 10-i számában gorombáskodik: »Egyszoval nyilvánvaló, hogy senki sem bántotta a magyar tudóst, csak néma tudósnak a Nemzeti Múzeum sem érti a szavát. Dr. Hollós László, mikor a kecskeméti reáliskola visszautasította a gyűjteményét, nem keresett neki jobb helyet, eszébe sem jutott, hogy Kecskeméten kívül is megbecsülhetnek valahol a világon egy értékes, gyönyörű, tudományos gyűjteményt. Az öreg, derék tudós tanár se látott, se hallott. Elfutotta a pulykaméreg: tűzre rakta a sok szép gombát és fölvette az üldözött, félreismert magyar tudós nevét, egy szép nyári napon.« Majd így folytatja megrovási kalandját: »A Magyar Nemzeti Múzeum himnusszal fogadta volna gombáit, de dr. Hollós László nem fordult hozzá, hanem tragikus pózzal föltüzelte élete munkáját, amit senki nem bantott.« Folyamodásom beadása után 3 évvel, vagyis 1908 májusában a Magyar Nemzeti Múzeum növénytani osztályán több napon keresztül irodalmat kerestem. Az egyik napon az osztályigazgató azt kérdezte tőlem, el van-e intézve a kérvényem, mert őt arról nem értesítette a minisztérium, noha alkalmaztatásom ügyében véleményét kérte ki, s ő a legmelegebben ajánlott, személyesen vitte az osztálytanácsoshoz a kérvényemet. Jól értsük meg! Elutasított kérvényem benyújtása után 3 évvel később kérdezte meg tőlem az osztályigazgató úr, hogyan van elintézve a kérvényem. E megható, meleg érdeklődés után hogyne gondoltam volna én is a Magyar Nemzeti Múzeumra és arra a dicshimnuszra, mellyel gombáimat fogadják. Hiszen, egyetlen és még vagy 10 évvel ezelőtt Hanusz igazgató uramnak megőrzés végett átadott végrendeletem szerint, halálom esetére egész gyűjteményemet, könyvtárammal együtt a Magyar Nemzeti Múzeumra hagytam. Ezt a