Szakály Ferenc: id. Hollós László élete és munkássága (Szekszárd, 1989)
II. Kecskeméti évek (1891-1911) - 8. A Kacsóh-affér (1911)
téphetetlen köteléke hozza haza, mert itt született. Nagy reményekkel innen indult el a világba. Útját azonban Kecskemétről, hol valami 20 éven át főreáliskolai tanár volt, sűrű vércseppek jelzik, amelyek mélyen sebzett szívéből hullanak idáig... Bérelhetett volna Ő, ha már ezreket áldozott az összegyűjtésre, egy pár szerény szobát kedvelt gombáinak saját pénzén is, vagy eladhatta volna gyűjteményét szép kis anyagi haszonért a művelt külföldre is, de az ő megbántott szívének szüksége volt a sírásra, erre a hatalmas erupcióra, mert lelkében nem egy röpke pillanat alatt, de évtizedeken át gyűlt fel a keserűség mérge, amely aztán elementáris erővel sarkalta erre a végzetes tettre. Dr. Hollós Lászlót, hogy úgy mondjuk, a protekció ölte meg. Nem a magáé, de a másoké, mert neki sohase volt mása csak két ökle, amellyel annyiraamennyire mégis előretörte magát." Megemlíti a cikk, hogy Selmecen is politikai érdemeket jutalmaztak az állással. A Nemzeti Múzeumnál pedig mások részére három állást is szerveztek. „...Csoda-e így - folytatja Bodnár István - ha tudós lelkét elönti a vér, ökle összeszorul, s egy elkeseredett pillanatában, mint egyik gombatudós elődje, Schultzer cselekedte halála előtt, elégette, megsemmisítette ő is gyűjteménye javarészét, melyet hangyaszorgalommal, a tudós ember lelkesedésével, hoszszú évtizedeken szerezgetett össze. így kellene lenni, de nem így lesz. Mert azt fogják mondani ismét: nincs hely, mert nincs reá pénz. Pedig Magyarországon mindenre jut garas, még tudományra is, csakhogy ehhez protekció kell. Dr. Hollós Lászlónak azonban nincs protektora. Egyedül áll ő erős énjével, nem hajló derekával, az ilyen emberekre pedig - eget verhetik a tudományukkal - éppen nincs szükség, sőt örülnek, ha megszabadulnak tőle, az örökké békétlenkedő, izgága elemektől. A miniszter tehát szépen alá fogja írni a nyugdíjazási okmányt, s dr. Hollós László Szekszárdra jön lakni. Csak jöjjön. A szülőföld lelkes szeretetével várjuk. Itt talán megenyhül elkeseredett lelke, s ha a honi földet érzi lábai alatt, mint Anteusz, ismét új erőt nyer a további küzdelemre. Isten hozta! Én mindenesetre boldog vagyok, hogy itt legelsőnek üdvözölhettem. Érezze e pár sorban egész városunk meleg kézszorítását." Az újságok verte nagy zajban Hollós némán hallgatott, nem nyilatkozott, nem szidott senkit és lehetőleg elkerülte a kíváncsi újságírókat, a „rikkancsirodalom firkászait", ahogy szokta mondani keserűen. Erre persze minden oka meg is volt, mert eddig ki törődött egy magába zárkózott tudóssal, akit a világ legnagyobbjai között emlegettek, de idehaza még egy csendes zug sem jutott neki, ahol dolgozhatott volna. Amikor már nem tűrhette tovább a pro és contra nyilatkozatokat, hát maga is megszólalt a „Kecskeméti Újság" című lapban. Ez a cikk a fent jelzett Floresztán piszkolódó cikkére ad választ.