Szakály Ferenc: id. Hollós László élete és munkássága (Szekszárd, 1989)

II. Kecskeméti évek (1891-1911) - 7. „Magyarország földalatti gombái” (1911)

fogójának, egy périguexi kanonoknak küldött belőlük, a kanonok olyan ízletesnek és illatosnak találta az almát, hogy nem késett püspökét meglepni vele, a püspök végre a pápát kereste fel ajándékával. A tündér almája rövid idő alatt megalapítá a favágó szerencséjét, akinek halála után rengeteg kincs maradt fiaira. A fiúk nem bánkódtak atyjukért: szegyeitek, hogy csak favágó volt; remek kastélyt építettek, nem mozdultak hazulról csak hintóban, s annyira erőszakosak, annyira kegyetlenek voltak, hogy midőn egyszer egy öreg koldusaszszony fordult hozzájuk alamizsnáért, cselédjeikkel megverették. Csakhogy a koldusasszony képében megint a jó tündér jelent meg, a kert drága almái egyszerre eltűntek a kis kertből s jóllehet kőfal környezte, mégis mindenfelé elszóródtak Périgordban. A favágó fiai pedig disznókká változtak, arra kárhoztatva, hogy a tündér almáit keressék, a földet túrják, s jutalmul és fizetésül botot kapjanak." így hallani a szarvasgomba mondáját Périgord vidékén ma is, s Hollós is ezzel a bájos francia mesével fűszerezi második, legjelentősebb munkájának hatalmas anyagát. Szerinte nem is csoda, hogy e gombának tündéri eredetet tulajdonítanak, mert valóban a legértékesebb az egész világon a périgordi szarvasgomba, melyet minden más gombáknál jobb illatúnak tartanak. E gomba belseje sötét violaszínű egészen a vörösbarnáig, finom, rózsaszínű, később sárgás erekkel, külsején apró fekete szemölcsökkel. Saját bevallása szerint a szarvasgombával először a pöfetegek (Gasteromycetak) gyűjtése alkalmával találkozott 1897-ben. Az addig ismert 16 fajból Hazslinszky 8 gombát írt le, míg Greshik Viktor 12-re emeli a földalatti gombák számát. Vagyis Hollós egymaga több mint háromszor annyi fajjal gyarapította a magyarországi szarvasgombák sorát, mint elődei együttvéve. Moesz Gusztáv írja emlékezésében: „1911 óta egyetlen lépéssel sem haladt volna előre a földalatti gombák ismerete hazánkban, ha Hollós Szekszárd vidékén nem fedezte volna fel a Terfezia Mattirolonist és a Stehensia bombycinát." A földalatti és szarvasgombákról egyébként már korábban is számos dolgozata jelent meg Hollósnak, sőt az akadémiai székfoglaló beszédét 1905-ben szintén e tárgykörből vette. Jellemző Hollós alaposságára, hogy a 10 esztendei kutatás eredményeképpen összefoglalja magának a szarvasgombának történetét, amelynek neve szerinte a német Hirschtüffel tükörfordítása. A szarvasgombáról vonatkozó legrégibb magyar leírás Mátyus Istvánnál található. Mátyus szerint „Inkább azokon a helyeken találtatik, ahol a szarvasok bőgéseket, vagy párosodásokat folytatnak: jóllehet Cordus talált e féle gombát a legmagasabb kősziklákon lévő erdőkben is, ahová nem csak a szarvasok, hanem a vad ketskék sem mehettek volna fel. Teremnek a föld alatt féllábnyi mélységre minden gyökér nélkül, mint megannyi lapták. Kívül darabos vastag, sárgás-barna bőrök, belül sárga,