Balázs Kovács Sándor - Deli Erzsébet: Kézművesek, népi iparművészek Tolna megyében. (Wosinsky Mór Múzeum, Szekszárd, 1999)

Kézműipari hagyományok Tolna megyében (B. K. S) - Textil-, gyapjúfeldolgozás

A női ingek könyökig érő bő ujjai hosszukban és végükön körben ugyancsak hímzettek voltak, általában színes gyapjúval, keresztöltéses technikával. A minták egyszerű, párhuzamosan futó kis indadíszítményékből és ismétlődő apró motívumokból alakultak ki. Két nagy csoportjuk van : az egyik - a feltehetően korábbi -, szálbehúzással készült, a másik a keresztöltéses. Az első technikáról, amely alig vált el a mintás szövéstől, a cifrát - rendesen fekete, ritkábban vörös, vörös-kék gyapjúfonalat - még a szövőszéken kifeszített, éppen megszőtt vászonba húzták be tűvel. A másik csoport hímzéseit egyszerű keresztöltéssel varrták. Mintája két hosszanti, többé vagy kevésbé széles sávban helyezkedik el, az ingujj külső hosszát díszítő kötés vagy beillesztett vert csipke (gabóca) betét mindkét oldalán. Legtöbbjüket fekete gyapjúszállal varrták, de vannak vörös, bordó, kék-piros, esetleg zölddel is tarkázott sárközi ingujjhímzések. A minták aprólékosak: kis négyszögek, vagy más mértani alakok, továbbá szívek, indázó szár két oldalán elhelyezett hármas levélcsoportok, „tölgyfalevelek", erőteljes zegzugos vonalak. Az előbbiektől teljesen eltérő stílusban kendő s cirkokat\$ hímeztek színes selyemfonallal. Elsősorban jegykendők voltak ezek, melyet a menyasszony szőtt és hímzett a vőlegénynek. A jegykendők len- vagy kendervászon anyagát selyem-, szőr- vagy gyapjúfonállal, esetleg pamuttal hímezték ki. A minták készülhettek egyszínű drapp hímzőfonállal is, de gyakoribb a kék-sárga-vörös, a kék-vörös-zöld és drapp-barna színösszeállítás. A többszínű példányokon a motívumokat sötét színnel keretezték, kontúrozták. Motívumkincse változatos: pl. a minták egyes bíborvégek vaskos, tömött, lekerekített formáira emlékeztetnek. Ezek a szabadrajzú motívumfoltok a kendő négy sarkába, az oldalak felezőibe, és középre csoportosulnak. Két-két szemben levő sarok mintája rendszerint egyező, így a jegykendő másképp hajtogatva két kendő szerepét töltheti be. A második csoport hímzése szálszámoláshoz igazodik: laza, levegős, apró tulipánformák egymásba kapcsolódó sorai rozmaringhoz hasonlóan, mereven állnak, a szirmok végén kacskaringók. Ezek a minták egyszínűek. Ismét más csoport vaskosan stilizált virágjainak teljesen önálló a formakincse, csak a motívumok keretezése, kontúrozása köti őket az első csoporthoz és a bíborvégekhez. A halottas párnavégek, a fokotok, a bíborvégek, az ingujjak és a kendők öt különböző funkcionális tárgycsoportot képviselnek és mindegyikük díszítőstílusa más és más. Ez jól jellemzi a sárközi népművészeten belül, a hímzéskultúra magas színvonalát. Híres hímzőasszonyok voltak a századfordulón a Sárközben: Alsónyéken Szabó Jusztina szőlőfürtös és pávás hímet varrt, olyan hímet többé nem rajzolt, Fehér gyászkendő viselete, Decs amilyet egyszer már kivarrt.