Balázs Kovács Sándor - Deli Erzsébet: Kézművesek, népi iparművészek Tolna megyében. (Wosinsky Mór Múzeum, Szekszárd, 1999)
Kézműipari hagyományok Tolna megyében (B. K. S) - Fémművesség
hogy a szaru belsejéből eltávolítható legyen a csont. A szaruból a fésű mérete szerint hengeres darabokat fűrészeltek le, azokat melegítés közben felmetszették, szétnyitották, a belsejét késsel kitisztították. A még meleg szarudarabokat présben kiegyengették, rövid idő múlva vízbe szórva lehűtötték. A kívánt fésűt papírminta után kifűrészelték, a végleges formát ráspollyal adták meg. A fogazást fűrésszel végezték, majd az igazítás, tisztogatás, fényezés következett. A díszítés mindig a fésű párkányán volt, amit kivölgyeléssel, festéssel, meleg réz- és szaruminták rápréselésével végeztek. A fésűsök a kefekötőkhöz hasonlóan széles vonzáskörzettel rendelkeztek. A kefekötőknek és a fésűsöknek Tolna megyében nem voltak céheik. Akik itt dolgoztak a budai céhhez tartoztak. A bőriparban dolgozó Tolna megyei mesterek száma: év tímár varga csizmadia szíjgyártó, nyerges szűcs fésűs kapcás 1828 34 158 283 27 12 79 11 1873 16 182 390 26 16 53 5 1929 5 555 138 76 15 4 Fémművesség Az ősi magyar fémműves iparágak közül első helyen az ötvösöket kell említeni, de ők nem hoztak létre jelentős műhelyeket. Utódaik, az ékszerészek és órások sem képeztek kiemelkedő iparágat. A legtöbb falusi órás nem tanult mester, hanem ügyes kezű specialista volt, aki más foglalkozása mellett javította a 18. század óta terjedő órákat. 1828-ban Tolna megyében mindössze három órást írtak össze, 1873-ban már 11 volt a számuk, 1929-ben pedig ötven. Ékszerészek ugyan egyes mezővárosokban fel-feltűnnek, de számottevő hagyományokat nem fejlesztettek ki. A legfontosabb fémmegmunkáló kézműipar a kovács mesterség volt. Az újkorban a fegyverkészítés kiesett a kovácsok kezéből, és a mesterség tovább differenciálódott. Tájunkon leginkább jellemző a mezőgazdasági kovács mestersége, amelyből minden faluban élt legalább egy-két mester, de a városokban gyakran 15-20 kovácsműhely is működött. A paraszti közösségek egyik legnélkülözhetetlenebb iparosa volt. Termelőeszközöket készített, gazdasági felszereléseket javított, szekereket vasalt. Legfőbb tevékenysége a lőpatkolás, ezen a téren még gyógyító, állatorvosi feladatokat is ellátott. A kovácsok legfőbb büszkesége a szekérvasalás, melyben sokan hírnévre tettek szert. Az ekevasat éves konvencióban (természetbeni fizetségért) élezték a gazdáknak. Volt közöttük sok újító, akik pl. vető szerkezeteket s más praktikus gépeket is el tudtak készíteni. Kitűnően értettek a vas edzéséhez, így kaszakalapácsokat, üllőket, faragó baltákat, különböző acélrugókat is készítetTúzikutya (fotó: Gere) te ^"
