Vadas Ferenc szerk.: Ozorai Pipo emlékezete (Múzeumi füzetek Szekszárd, 1987)
Engel Pál: Ozorai Pipo
ispáni címmel. (62) A helyüket 1402 őszén Garai János, 1404-ben néhány hónapra Kórógyi Fülpös és Alsáni János foglalta el, ez utóbbiakat pedig szeptember-október táján Ozorai váltotta fel. (63) A tisztséghalmaz tehát, amelyet kapott, nem volt új. Kezdetben Temesen kívül Csanád, Arad, Krassó és Keve megyék ispánságát foglalta magába,(64) továbbá az említett vlach kerületeket. (65) Ezek mellé 1407-től (vagy már 1406-tól) a csongrádi(66), 1409-től pedig a zarándi ispánság járult, miután ennek birtokosa, a szerb Vukasin király fia, Demeter elhunyt. (67) A továbbiakban ebből a hét megyéből állt haláláig Pipo tartománya, és így nem csodálható, hogy 1426-ban a firenzei követeknek több napjukba telt, amíg átutaztak rajta. (68) Határain belül Pipo a szokásos ispáni jogkört meghaladó joghatóságggal rendelkezett. Nem volt ugyan, mint a vajdának vagy a bánoknak, saját tartományi törvényszéke, viszont külön királyi felhatalmazásból ő szokta tartani az alá tartozó megyék általános közgyűléseit, ami egyebütt rendszerint a nádor tisztével járt.(69) Pipo méltóságának súlyát azonban nem annyira országrészének terjedelme, hanem inkább a kezére adott királyi várak és uradalmak nagy mennyisége adta meg. Az „alsó részekkel" megfejelt temesi ispánság még Lajos korában is egyike volt az ország legtekintályesebb honorjainak, olyannyira, hogy, mint láttuk, nádorok is szívesen választották maguknak szolgálati javadalomként. Pipo honorja nemcsak kiterjedtebb volt az akkorinál, hanem viszonylagos politikai súlya is megnőtt. 1382körül még mintegy 150 váruradalom volt az országban a királyé és báróié, a 15. század első évtizedeiben ellenben - az 1387 utáni évek tömeges elidegenítései után már csupán mintegy 70.(70) Ezek nagyon egyenlőtlenül oszlottak el az ország területén, leginkább az északnyugati felvidéken és Erdélyben maradtak meg, továbbá a Maros-Tisza-Duna között, ahol Pipo volt az úr. Az általa építtetett és később tárgyalandó végvárakat nem számítva összesen 13 itteni királyi várról biztosan tudjuk, további háromról pedig sejtjük, hogy az ő felügyeletére voltak bízva. Ez nem kevesebbet jelent, mint hogy az ország maradék királyi váruradalmainak mintegy a negyedét két évtizeden át ő uralta, ami óriási hatalommal és presztízzsel ruházta fel. A kormány tagjai közül egyedül a lengyel Stibor élvezte, amíg élt (1414-ig), az uralkodó bizalmát ilyen mértékben. Rajtuk, valamint Zsigmond két másik fő támaszának, Garai (II) Miklós nádornak és Ciliéi Hermannak a magánvagyonán - melyek mérete Ozorai honorjához volt hasonló - nyugodott elsősorban az 1403-i felkelést követő konszolidáció. (71) Amennyire a rendkívül töredékes adatokból megítélhető, a Pipo kormányzása alatt álló megyék határain belül minden királyi birtokkal ő rendelkezett. Az megfelelt a kormányzás I. Lajos korára kialakult elveinek. Valószínű az is, hogy - miként például az erdélyi vajdák a maguk várait, vagy korábban Himfi Benedek a temesi végek uradalmait - mindezeket pro honore azaz hivatalával járó szolgálati birtokként tartotta a kezén, azaz jövedelmüket ő maga használta fel belátása szerint, tény azonban, hogy sem erre, sem az ellenkezőjére nincs bizonyíték. (72) Ez nem csodálható, hiszen a vidék várai fölötti fennhatóságáról a legjobb esetben is egy-két szórványadat árulkodik. Temes megye egyetlen királyi várát, Temesvárt Poggio szerint adományul kapta Zsigmondtól, de alkalmasint nem örökbe, hanem csak honorként vagy legfeljebb élethossziglan. 1404-ben mindenesetre az ő alispánja volt itt a váraagy.(73) Krassó
