Vadas Ferenc szerk.: Ozorai Pipo emlékezete (Múzeumi füzetek Szekszárd, 1987)

Engel Pál: Ozorai Pipo

halt. (230) Teteme végakaratának megfelelően a fehérvári egyház általa alapított kápolnájába került, ahol az oltár lábánál elhelyezett márvány sírkövön a 16. században még olvasható volt a felirat: „A vitézlő és nagyságos firenzei Scolari Fülöp úr, Temesvár és Ozora grófja sírhelye. Meghalt az úr 1426. évében, december 27én."(231) Ozorai az első olyan magyarországi főúr, akiről nemcsak hiteles portrék maradtak ránk(232), hanem hitelesnek látszó - noha talán kissé egyoldalúan hízelgő jellemrajz is. „Mondják, hogy Pipo középtermetű, fekete szemű, szőke, élénk tekintetű ember volt, és úgy tűnt, mintha mindig mosolyogna. Alkatára nézve szikár volt, de jó egészségű... Külsejéről ítélve megtartóztatta magát mind az evésben, mind az ivásban, de kiváltképp mértékletesnek mutatkozott a test más gyönyöreiben. Olyannyira, hogy midőn súlyosan megbetegedvén orvosai azáltal ígértek neki gyógyulást, ha gyakran közösül, ezt állhatatosan megtagadta. Mert úgymond, sokkal jobb tisztességben meghalni, mint mocskos bujálkodásban és bűnök között élni. Igen nyájas és bőkezű volt; testőrökre soha nem volt szüksége. Oly szívélyes volt és közvetlen, hogy barátai gyakran a szemére is hányták: nem ügyel eléggé a méltóságára. Házát királyi pompával rendezte be, minden aranytól-ezüsttől csillogott benne. Cselédeit úgy kordában tartotta, hogy erényük bárkinek például szolgálhatott. Szabad idejében, már amennyire a háborúk fáradalmai után maradt pihenésül leginkább vadászni járt."(233) Olasz rajongói szerint ilyen volt hát az az ember, akit királya úgyszólván a porból emelt fel, és évtizedeken át kivételes bizalmával ajándékozott meg. Halála pótolhatatlan veszteség volt Zsigmond számára. Távozásával a konszolidáció egyik oszlopa dőlt ki, és kezében oly nagy hatalom összpontosult, hogy az uralkodó egyszerűen nem talált senkit környezetében, akit utódává mert volna rendelni. Az első hónapokban kénytelen volt ahhoz a megoldáshoz folyamodni, amelyet egyébként lehetőleg kerülni szokott: vagy fél tucat híve között szétdarabolta Pipo egykori tartományát. Temesi ispánná a Fejér megyei ispánt az idősebbik Rozgonyi Istvánt Szentgyörgyi „Cicelle" férjét - tette meg, a szörényi várak kapitányává Marcali Imrét, Arad megyét az országbíró testvérére, Palóci Imrére bízta, Zarándot Pipo egykori familiárisára, Bocskai Miklósra, Kévét Hédervári Lőrincre, aki utóbb lovászmester, majd nádor lett, Krassót a Garaiak távoli atyafiaira, a harapki Botos testvérekre.(234) Csongrád élére a királyné lovászmestere, Várdai Miklós került, és ő kapta meg Pipo örökségéből a szegedi sókamarát is. A sóigazgatás azonban hasonlóképpen széttagolódott, és Ozorai helyét egyelőre több kamara-ispán töltötte be.(235) Évekbe telt, amíg a dalmát Tallóci-fivérek személyében Zsigmond megfelelő utódokat talált Pipo pótlására, s ők azután az 1430-as években hasonló szerepet vittek egy ideig Magyarország kormányzásában. Pipo magánvagyona - Ozora kivételével - a kincstárra szállt. A legnagyobb részét: Simontornya várát és a Maros-vidéki vlach-kerületeket Garai János vette zálogba, és jórészt később is a Garai-ház kezén maradtak.(236) A závodi uradalmat előbb egy Ozorai-familiáris, Némái Kolos Jeromos kapta meg zálog címén, majd még 1427-ben Blagay László udvari lovag adománybirtoka lett (237) Akaposmérői részbirtokot Benedek fehérvári prépostnak és rokonainak zálogosította el a király, és valószínűleg pénzzé tette az örökség többi részét is.(238)