Vadas Ferenc szerk.: Ozorai Pipo emlékezete (Múzeumi füzetek Szekszárd, 1987)

Engel Pál: Ozorai Pipo

ENGEL PÁL: Ozorai Pipo 1410 nyarán Zsigmond, Magyarország akkori királya követséget menesztett Itáliába XXIII. János pápához, hogy hosszú évek után végre rendezze feszült, sőt ellenséges viszonyát a szentszékkel. Legalábbis az egyik szentszékkel, azzal, amelyiket személy szerint a magáénak választott; mert a nagy egyházszakadás folyományaként a Bolognában székelő János csak egyike volt ama három pápának, akiknek mindegyike Szent Péter egyedüli utódának tekintette magát. Zsigmond éveken át maga is jól elboldogult a magyar egyház ügyeivel, most azonban a pápasággal való kiegyezés egyszeriben sürgőssé vált. Májusban váratlanul kilátásai nyíltak a német-római birodalom régóta áhított trónjának megszerzésére, ehhez pedig legalább az egyik pápa támogatását maga mögött kellett tudnia. Ennek fejében hajlandó volt némi engedményekre, de azért egészben véve a magyar egyház fölötti hatalmát abban a mértékben kívánta megőrizni, amelyhez az elmúlt időkben már hozzászokott. A kényes misszió lebonyolításával kormányának egyik oszlopát, Ozorai Pipo temesi ispánt bízta meg, és hogy az ügy fontosságának kellő nyomatékot adjon, hatalmas kíséretet adott mellé. Pipo ura várakozásának megfelelően látta el feladatát. Pápai bullákkal megrakodva tért haza, amelyekben bennefoglaltatott szinte minden engedmény, amire a király vágyott.(l) Pipo utazása Közép-Itália-szerte szenzációt s egyben gondokat keltett. Háromszáz lovasa már kisebb fajta hadseregnek számított, és a jelek szerint úgy is viselkedett. A velenceiek felemlegették, hogy átvonultában károkat okozott a lakosságnak. (2) A firenzei államtanács hosszan latolgatta, kivánatos-e egyáltalán beengednie „ebbe a szabad városba", a jelenléte nem vezet-e majd forrongáshoz, netán még államcsínyhez is.(3) Amikor Bolognából hazafelé tartott, a velencei Signoria két ízben is tanakodott a vele kapcsolatos teendőkről, és végül is úgy határozott, hogy noha nem jelentette be magát - illő küldöttséggel fogadják a határon, felajánlják neki a köztársaság vendégszeretetét, útja folytatásához pedig hajót bocsátanak a rendelkezésére. (4) Ez a figyelem persze a magyar király követének szólt az érdeklődés azonban nem kis mértékben Pipo személyének. Ő ugyanis születésére nézve olasz volt közelebbről firenzei, és miután hazájában azelőtt senki sem ismerte, most egy hatalmas ország nagyuraként tűnt fel a színen. Az effajta különleges karrier minden korban bámulatot szokott kivívni, és kivált mély benyomást tehetett Pipo olasz honfitársaira, akik közül pénzre ugyan sokan, de hatalomra csak igen kevesen tettek szert a polgári életforma kisszerű körülményei között. Nem csoda, ha hírneve még a valóságot is túlszárnyalta. Amikor Firenzébe menet átutazott Ferrarán, a város krónikása nem mulasztotta el, hogy csodás életrajzát röviden feljegyezze, és úgy jellemezte, mint aki otthon „a legfőbb ember mind a király udvarában, mind a tanácsában". Azt is tudni vélte, hogy korábban húszezer lovas élén egész Boszniát leigázta, és a király azért fogadta volt a kegyébe, mert egy ütközetben megmentette az életét.(5)