Vadas Ferenc szerk.: Ozorai Pipo emlékezete (Múzeumi füzetek Szekszárd, 1987)

Filippo Scolarinak, ismertebb nevén Pipo Spanonak élete (Domenico Mellini)

tizenkétezer gyalogost és hétezer lovast küldött előre a velenceiek ellen; és hogy ez a sereg, amelynek elhallgatja a parancsnokát, megérkezésekor tüstént elfoglalta Friulit és Trevisot vívta. Ez nagyrészt mutatja az igazságot, amit én be szándékozom bizonyítani, és amit Poggio is megírt. Nem sokkal ezután Sabellico maga bizonyítja, hogy nem bizonyos abban, amit a vívott háborúról ír, mert azt mondja, hogy a magyarok bejövetele Pippóval nagyobb zajt és nyugtalanságot, mintsem kárt okozott; továbbá, hogy elfoglalták Treviso környékén Serravallét, Bellunót és Feltrét; és ha jöttük oka nem a Dalmáciával kapcsolatos dolgok voltak, nem tudja, mi más lehetett: van aki szerint a friuli forrongások, mások szerint Pierbrunoro Scala. És rögtön hozzáteszi, hogy Pippót sok neves cselekedet és híres háborús hőstett után a velenceiek (a hiedelem szerint) megvesztegették, és anélkül, hogy bármit is tett volna, visszatért Magyarországra. Itt (egyesek úgy mondják) aranyat olvasztva a szájába, megölték. De nem veszi észre, hogy mitjelent nem csinálni semmit és több helyet elfoglalni az ellenséges országban. Mivelhogy a nagy akciók és szép húzások, amelyek a háborúkban láthatók, nem tűnnek fel, és nem válnak ismertté, ha egy sereg nem szenved vereséget és nem szóródik szét, vagy győz nyílt csatában; vagy ha az ellenséget furfanggal nem szorítják be, és könnyen, valamint biztosan le nem győzik; vagy ha nem vesznek birtokukba valamilyen megerősített helyet, nem vesznek be városokat; vagy szokatlan gyorsasággal nem igáznak le mindent Ez nagyon könnyen olykor bizonyos szerencse műve, amelyhez a legyőzött népekben nem tudni mitől támadt óriási, azonnali és legyőzhetetlen rémület is hozzásegít, inkább, mint a vezér bátorsága és éleseszűsége. Ami Bonfíniót illeti, ki nem látja az írásaiban nyilvánvaló ellentmondást? Ez helyenként igazat állít, vagyis hogy Zsigmond soha nem jött személyesen csatázni a velenceiekkel, jóllehet másképpen ír róla Sabellico, Egnazio és Giustiniano, hanem Pippót küldte újra, ahogy majd elmondom, mivel azt írja, hogy Zsigmond hússzor győzött a török ellen, a firenzei Filippo Scolarinak, lovassága parancsnokának segítségével, és csak két ízben jött Itáliába. Először már megválasztott császárként átjött a hegyeken, hogy megfékezze a lombardiai forrongást, és békét teremtsen abban a tartományban. Másodszor Milánó hercege, Filippo Maria hívta, aki a támogatásáért e velenceiek ellen, akik háborúval fenyegették, azt ígérte, hogy minden segítséget és kényelmet megad neki, hogy Rómába mehessen magát megkoronáztatni. És mivel nem tudott szót váltani Filippo Mariával, mert emez a milánói várba bezárkózván nem akart mutatkozni, Párma, Lucca és Siena között több mint egy esztendőt időzött, végül Rómába ment, ahol IV. Jenő pápa megkoronázta. Mert ha ez igaz, márpedig az, ki az aki nem látja be^ hogy ha Zsigmond csak kétszer jött Itáliába, és az általa mondott okok miatt, akkor nem lehetséges, hogy személyesen jött Spanonak Magyarországra való visszatérése után, a velenceiek ellen. De akár jött Zsigmond, akár nem, akár egy évvel korábban, akár egy évvel, vagy néggyel, vagy hattal később, semmit sem számít, az a bizonyos, hogy amikor őszerinte azért jött, hogy békét teremtsen Lombardiában, és nem velenceiekkel csatázni, ahogy meg kellett volna mondania, ha az utóbbiért jött volna, mivel itt volt annak a helye, más volt jövetelének az oka, mert azért kelt át a hegyeken, és jött Itáliába, hogy tanácskozzék János pápával, és hogy megbeszélje a zsinat összehívását, valamint hogy rábeszélje a pápát, menjen el oda személyesen, azért, hogy az egyházszakadás megszűnjék, és ismét egyesüljön a katolikus Egyház, és hogy eltávolítsa László nápolyi királyt Rómából és az egyházi államból. De hogy